Megpróbálta lekapcsolni a gépről, majd bicskával vágta át az intenzíven fekvő apja infúziójának csövét egy 13 éves fiú

Többször is megpróbálta leállítani az intenzív osztályon fekvő édesapja kezelését egy 13 éves sarkadi fiú. Először az ágya melletti gépet próbálta kikapcsolni, majd egy bicskával elvágta az infúziós csövet.

A Rendészeti Államtitkárság tájékoztatása szerint a fiú a napokban tölti majd be a 14. születésnapját. A beteg édesapját látva úgy döntött, hogy „segít neki”.

Az egyik látogatás alkalmával a bicskájával elvágta azt a csövet, amely a centrális vénát egy pumpával összekötve továbbította a gyógyszereket a magatehetetlen férfi szervezetébe. Az intenzív osztály személyzete észlelte a bajt, és sikerült közbeavatkozniuk.

A mozdulat életveszélyes állapotot idézhetett volna elő: az apa elvérezhetett volna, a vénába jutó levegő légbuborékot, az pedig légembóliát okozhatott volna

– közölték.

A fiú beismerő vallomást tett. Azt mondta, hogy nem tudta kezelni a mindig erős apja hirtelen ágyhoz kötöttségét és kiszolgáltatottságát. Tettének helytelenségére a kifolyó vér és a berohanó ápolók láttán döbbent rá.

Kiderült, hogy a tette előtt megpróbálta kikapcsolni az apja kórházi ágya melletti gépet, de a hangos jelzésre bement egy ápoló, és helyreállította azt. Ezután döntött úgy, hogy elvágja az infúzió csövét. A fiatalt életveszélyt okozó testi sértés bűntettének kísérletével gyanúsították meg, szabadlábon védekezhet.

Egy férfi késsel támadt korábban a volt párjára a székesfehérvári kórházban. Erről ide kattintva olvashat.

The post Megpróbálta lekapcsolni a gépről, majd bicskával vágta át az intenzíven fekvő apja infúziójának csövét egy 13 éves fiú first appeared on 24.hu.

Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu

Share on FacebookShare on Google+Tweet about this on TwitterShare on LinkedInPin on Pinterest