Ingatlanpiaci várakozások szerint mostantól számítva fél éven belül hozzájut saját lakásához az Otthon Start Programban 3 százalékos fix kamattal kínált hitelek első körös felvevőinek a harmada. Ezt a körükben végzett felmérések is megerősítik: a válaszolók 36 százaléka jelölte meg ezt az időintervallumot. Az Ingatlan.com vezető gazdasági szakértője, Balogh László egy másik érdekes momentumra is felhívta a figyelmet a Dellában: amíg a márciusi szondázásuk során a több mint tízezer válaszadó fele mondta azt, hogy hitelből vásárolnának lakást, augusztus elején már 71 százalék nyilatkozott így.
A kedvező kamatozású hitel tehát találkozott az igényekkel, ám korántsem biztos, hogy a hitelbírálat eredményesen zárul az ügyfelek számára. A szakértő arra hívta fel a figyelmet adásunkban, hogy voltak, akik még a program szeptemberi indulása előtt foglalót tettek le a kiszemelt lakásra, bízva abban, hogy már csak pár adminisztrációs lépés választja el őket az új otthonuktól, de a banki értékbecslések átírhatják a terveiket.
Könnyen lehet, hogy a bank alacsonyabb értéket állapít meg és ehhez igazítja a hitel összegét, vagyis az ügyfélnek nagyobb önerőt kell biztosítania,
ami akár a tranzakció elmaradásához vezethet, így viszont elbukják a foglalót is. Balogh László jelenleg ezt látja a legnagyobb kockázatnak, ezért szerinte körültekintőnek kell lenniük a hitelfelvevőknek, akármekkora is a nyomás rajtuk a pörgő piac miatt. Azt javasolja, hogy az érdeklődők kérjenek előzetes hitelbírálatot, hogy lássák, meddig ér a takarójuk.
Arról is beszélgettünk, hogy az új lakások várható áremelkedése idővel a használt lakások árát is emelni fogja, és arról is, hogy mely városokban van még tere a befektetési célú ingatlanvásárlásnak. Vendégünk segítségével profiloztuk a tipikus otthon startost.
(A Della podcast legközelebb szeptember 24-én jelentkezik új adással.)
The post Őrület van a lakáspiacon first appeared on 24.hu.
Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu