Medián: A magyarok közel kétharmada kormányváltást akar

A Medián szeptember első hetében készített reprezentatív felmérése szerint a közvéleményben a legnagyobb változás június első hete óta az, hogy a magyarok valamivel derűlátóbbak lettek – írja a HVG által bemutatott közvélemény-kutatás.

A választókorú magyarok közt öt százalékponttal, 28 százalékra nőtt azok aránya, akik szerint Magyarországon jó irányba mennek a dolgok, 5 százalék nem tudott vagy nem akart válaszolni, 67 százalék szerint pedig inkább rossz irányba mennek a dolgok.

A Medián számai szerint a teljes választókorú népességben

a kormányváltást akarók aránya a júniusi 62 százalékról szeptemberre 60-ra mérséklődött, 6 százalék nem válaszolt, és jelenleg 34 százalék szeretné azt, ha az Orbán-kormány maradna hatalmon.

A közvélemény-kutatás szerint a magyarok 43 százaléka szerint a Tisza Párt, 40 százaléka szerint a Fidesz fogja megnyerni a 2026-os választást, 2 százalék mondott másik pártot, 15 százalék pedig nem válaszolt az erre vonatkozó kérdésre.

A Medián szerint szeptember elején a teljes választókorú népességben 37 százaléknyian voltak azok, akik a Tisza Pártra, 30 százaléknyian pedig azok, akik a Fideszre szavaznának egy közelgő választáson pártlistán. A magyarok csak 4 százaléka szavazna pártlistán a Mi Hazánkra, 3 százaléka a Kétfarkú Kutyapártra, 2 százaléka a DK-ra. A bizonytalanok aránya ebben a tekintetben 22 százalék.

The post Medián: A magyarok közel kétharmada kormányváltást akar first appeared on 24.hu.

Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu

Share on FacebookShare on Google+Tweet about this on TwitterShare on LinkedInPin on Pinterest