A 24.hu információja szerint az Építési és Közlekedési Minisztérium államtitkára személyesen járt utána annak, hogy mit kezdhet a jogszabályi korlátozásokkal a Ranolder-villa tulajdonosa, ha a felújítás mellett bővíteni is akarja a badacsonyi hegyoldal szőlőültetvényei között álló műemléképületet. Lánszki Regő, aki Lázár János tárcájánál az építésügyek fő felelőse, és emellett az országos főépítészi posztot is betölti, hosszú levélben vette sorba, milyen lehetőségei vannak Rákay Philipéknek a jogszabályok kreatív alkalmazására.
A novemberben született államtitkári iránymutatás alapján augusztus 27-én egyeztetést is tartottak, melyen Rákay és az átépítési terveket készítő szakemberek mellett az állami, valamint a balatoni főépítész és a badacsonytomaji önkormányzat képviselői is részt vettek. Az egyeztetésről készült feljegyzés szerint a résztvevők abban állapodtak meg, hogy a lehetséges verziók közül a helyi építési szabályzat (hész) módosítását kezdeményezik.
A Balaton-felvidék ikonikus épületének számító villa 2020-ban került Rákay érdekeltségébe, az elmúlt öt éven azonban nem történt látványos változtatás a romos épületen.
The post Lázár államtitkára adott tanácsot Rákay Philipnek, hogyan hárítsa el a jogi akadályokat a Ranolder-villa bővítése elől first appeared on 24.hu.
Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu