Ha szeptember legelején országgyűlési választásokra került volna sor a felnőtt népesség több mint egyharmada a TISZA Pártot támogatta volna, miközben a kormánypártokra bő egynegyedük voksolt volna – derült ki az IDEA Intézet friss felméréséből, amelyben azt is megállapították, hogy Magyar Péter pártjának jelenleg félmillióval több szavazója van, mint a Fidesz-KDNP-nek.
A kutatás szerint a magyar felnőtt népesség 35 százaléka gondolja úgy, hogy a Tiszára adta volna a listás szavazatát, ha az országgyűlési választásokra szeptember legelején került volna sor, ugyanez az arány a Fidesz-KDNP esetében 29 százalék.
A szavazási részvételüket biztosnak érző és pártot is választani tudó felnőttek körében 9 százalékpont volt a TISZA előnye a kormánypártok előtt: közel felük, 48 százalék a Tiszát támogatta volna, miközben a Fidesz-KDNP listájára csak 39 százalékuk szavazott volna.
Az IDEA felmérése szerint ha most lettek volna a választások, nem kétpárti parlament alakult volna, az intézet ugyanis a Demokratikus Koalíciót is bejutó pozícióra méri, a biztos szavazók körében az intézet szerint 5 százalék Dobrev Kláráék támogatottsága.
The post IDEA: A biztos pártválasztók 48 százaléka a Tisza mellett, 9 százalékpont Magyar Péterék előnye a Fidesz előtt first appeared on 24.hu.
Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu