Magyar Péter cáfolt, de az Index megírta, hogy a Tisza Párt több adónemet is „az egekbe emelne”

A társasági adót és a tőkejövedelmek adóját is az egekbe emelné a Tisza Párt – címmel jelent meg írás az Indexen csütörtök reggel, mely szerint a lap egy meg nem nevezett, „a párt gazdaságpolitikai programján dolgozó forrástól” úgy értesült, hogy a Tisza egyebek mellett „közel háromszorosára emelné a társasági adót”.

Az Index forrásai szerint 9 százalékról 25 százalékra emelné a Tisza Párt a társasági adó kulcsát, és a tőkejövedelmet is alaposan megadóztatnák. „Ami – információink szerint – akárcsak az szja esetében, itt is sávosan történne” – írja az Index. Ugyanígy képbe kerülne a lap szerint az állampapírok, a részvények, a lakossági állampapírok és egyéb megtakarítási, befektetési formák nyeresége is. Minderre a lap szerint azért lenne szükség, hogy a kampány során tett, egyre gyarapodó ígéreteit tartani tudja Magyar Péter.

A Tisza Párt elnöke a cikk megjelenése után közzétett egy bejegyzést a Facebookon, amiben az Indexre Orbán Viktor kampányújságjaként hivatkozik. Magyar a bejegyzésében azt írja – egy képernyőképpel megtámogatva –, hogy csütörtök reggel 7 óra 42-kor kaptak a tárgyban kérdéseket az Indextől, amire szinte azonnal választ küldtek, cáfolva azokat az értesüléseket. Magyar ennek tükrében azt kifogásolja, hogy a cikk címében mégis kijelentő módban olvasható az, hogy a Tisza „a társasági adót és a tőkejövedelmek adóját is az egekbe emelné”.

Hat percen belül, 7 óra 48 perckor megkapták a választ, hogy a Tisza nem tervezi emelni ezen adókat, viszont bevezetjük az 5 milliárd forint feletti vagyonoknál a vagyonadót, akkor is, ha ez nem tetszik Orbán Viktornak vagy az Indexnek. Ezek után, hasonlóan a személyi jövedelemadós hazugsághoz, az egyértelmű cáfolat ellenére, 8:37-kor öles betűkkel kezdett el újabb kamu adóemelésekről hazudozni Orbán pártlapja. Azt is bekamuzták, hogy nem kaptak választ

– írja bejegyzésében Magyar Péter. Az Index cikkében jelenleg már ott vannak a Tisza Párt cáfolatai, ezek azonban az írás címét nem befolyásolták.

Augusztus végén szintén az Indexen jelent meg elsőként az az értesülés, hogy a Tisza Párt adóemelésre készül, azóta ez van a kormánykommunikáció fókuszában. Az adóemelés ötletét a kormány szerint maga Tarr Zoltán, a Tisza EP-képviselője ismerte be, aki a párt etyeki fórumán mondta, amikor adóügyekről volt szó, hogy előbb választást kell nyerni, aztán mindent lehet. Tarr a minap elismerte, hogy hibát követett el. A Tisza ugyanakkor közölte: nem emelik a személyi jövedelemadót, csak az alacsonyabb keresetűekét csökkentenék.

Kapcsolódó
Mi alapján kampányol a Fidesz a „progresszív Tisza-adóval” és mit mondtak erről a tiszások?

„Ha valamit most mondok, azt össze lehet úgy rakni, hogy ebből akár bukás is lehet a választáson”– mondta egyebek mellett Tarr Zoltán azon az etyeki rendezvényen, amely a Fidesz új kampányának egyik alapja. A Fidesz kommunikációs gépezete nagy erővel árasztja el a nyilvánosságot azzal, hogy Magyar Péter pártja kormányra kerülése esetén hatalmas adóemelésre készül, Magyar adóprogrammal próbál védekezni.

The post Magyar Péter cáfolt, de az Index megírta, hogy a Tisza Párt több adónemet is „az egekbe emelne” first appeared on 24.hu.

Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu

Share on FacebookShare on Google+Tweet about this on TwitterShare on LinkedInPin on Pinterest