A rekordhőmérséklet és a magas páratartalom miatt kénytelenek voltak módosítani a hétvégi utcai versenyek kezdési időpontját a szombaton kezdődő tokiói atlétikai világbajnokág szervezői. A szombati 35 kilométeres gyalogló számok – Venyercsán Bencével és Madarász Viktóriával –
az eredetileg tervezett 8 óra helyett 7.30-kor, magyar idő szerint 0.30-kor rajtolnak majd és ugyanez lesz érvényes a vasárnapi női maratonra, amelyben Szabó Nóra is érdekelt.
Japánban idén extrém időjárási viszonyok uralkodnak, Tokióban például szeptemberben eddig 33 Celsius fok volt az átlaghőmérséklet, és valószínűleg megdől a havi rekord. A helyi hatóságok közlése szerint augusztusban több mint 3300 embert vittek kórházba hőgutával a fővárosban, írja az MTI.
Bár a világbajnokságot szeptemberre időzítették, amikor általában alacsonyabb a hőmérséklet Tokióban, mint nyáron, az értékek nyárközepi állapotot tükröznek
– közölte a szervezőbizottság, hozzátéve, hogy egészségi és biztonsági okokból módosított a kezdési időpontokon.
A 2021-es tokiói olimpián a mintegy 800 kilométerre északra fekvő Szapporóban rendezték a maratoni futást, hogy elkerüljék a hőséget, de aztán a versenynapokon hasonló volt a hőmérséklet a két városban.
A jelenlegi előrejelzés szerint a hétvégén 31-34 fok várható a fővárosban, 75 százalékos páratartalommal.
Augusztusban rendezték a Világjátékokat a kínai Csengtuban, ahol a tájfutók versenyén az olasz Mattia Debertolis összeesett az extrém melegben rendezett futamon. A 29 éves sportoló azonnal megkapta a szükséges orvosi ellátást, négy nappal később azonban életét vesztette. A tragédia után a szervezők azt közölték, hogy felülvizsgálják a szélsőséges hőmérsékletben megrendezett versenyeken hozott biztonsági intézkedéseket a hasonló esetek megelőzése érdekében.
The post Extrém időjárás a vébén: magyar atlétákat is érint a változtatás first appeared on 24.hu.
Tovább az erdeti cikkre:: 24sport