Felfüggesztettet kértek a pécsi tesitanárra, aki benyúlt a tanítványai melltartójába és szexuálisan zaklatta őket

Több tanítványát is zaklatta szexuálisan egy testneveléstanár tavaly az egyik pécsi középiskolában. A férfi iskolán kívül is találkozott két tanítványával, majd a kocsijában fogdosni kezdte őket. A Pécsi Járási Ügyészség most emelt vádat a pedagógus ellen.

Kutas Tamás, a Baranya Vármegyei Főügyészség szóvivője az üggyel kapcsolatos megkeresésünkre azt mondta, hogy az ügyészség büntetővégzésben meghozandó felfüggesztett börtönbüntetést kért a vádlottra azzal, hogy végleg tiltsák el minden olyan foglalkozástól, és tevékenységtől, amely során 18 év alatti személyekkel foglalkozhatna.

Az ügyész kérdésünkre elmondta még, hogy a pedagógus tagadta a bűnösségét a nyomozati szakban.

A vádirat szerint a férfi testnevelő tanárként dolgozott az egyik pécsi középiskolában. Tavaly januártól online beszélgetni kezdett egy tanítványával, majd egy idő után tőle intim képeket kért. A lány többször is fehérneműs képeket küldött magáról. A pedagógus pár hónappal később az iskolán kívül is találkozott a lánnyal a férfi kocsijában. Itt a tanár megsimogatta tanítványát és benyúlt a melltartója alá. Tavaly szeptemberben egy másik tanítványával is hasonló eset történt.

Idén januárban a testnevelő tanár egy harmadik lánynál is próbálkozott, mellé ült az órán, majd simogatni, masszírozni kezdte, a lány azonban visszautasította a férfi közeledését. A férfi cselekménye többek között a szexuális visszaélés bűntett minősített esetének, illetve szeméremsértés vétségének megállapítására alkalmas.

Egy katolikus iskola volt tanára pizsamapartit rendezett a nyolcadikos diákjainak. A gyomorforgató tettéről, ide kattintva olvashat.

The post Felfüggesztettet kértek a pécsi tesitanárra, aki benyúlt a tanítványai melltartójába és szexuálisan zaklatta őket first appeared on 24.hu.

Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu

Share on FacebookShare on Google+Tweet about this on TwitterShare on LinkedInPin on Pinterest