Elővette a nemi szervét a villamoson, majd odatolta egy nő kezéhez – őt keresik

Elővette a nadrágjából a nemi szervét a miskolci villamoson egy férfi, majd egész egyszerűen odatolta egy női utas kezéhez – tudta meg a 24.hu. A Miskolci Rendőrkapitányság szeméremsértés vétség elkövetésének gyanúja miatt indított eljárást az ismeretlen férfival szemben.

A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság a szűkszavú közleményében azt írta, hogy az elkövető augusztus 29-én 17 óra 10 perc körül szeméremsértő viselkedett egy nővel szemben az egyik miskolci villamoson. A felháborodott nő rászólt a férfira, aki a következő megállónál, a Thököly utcán leszállt.

police.hu

Az esettel kapcsolatban szükségessé vált a képeken látható férfi személyazonosságának a megállapítása. A miskolci rendőrök azt kérik, hogy aki bármilyen információval rendelkezik a felvételeken látható személlyel kapcsolatban, hívja a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központját a 06-46/514-506-os telefonszámon. Továbbá tegyen bejelentést a nap 24 órájában elérhető, 06-80-555-111-es Telefontanú zöldszámán, illetve a 112-es, díjmentes segélyhívó számon.

Egy másik férfi letolt gatyával ment oda több nőhöz is Budapesten. Erről ide kattintva olvashat.

The post Elővette a nemi szervét a villamoson, majd odatolta egy nő kezéhez – őt keresik first appeared on 24.hu.

Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu

Share on FacebookShare on Google+Tweet about this on TwitterShare on LinkedInPin on Pinterest