„Felszólítom az épületben lévőket, fegyvertelenül, felemelt kézzel jöjjenek ki” – erre keltek a nyugdíjasokat kiforgató ingatlancsalók

Kommandósok csaptak le egy ingatlancsaló bűnbandára szerdán hajnalban több Veszprém vármegyei településen is. A Veszprém vármegyei rendőrség a közösségi oldalán azt közölte, hogy az elkövetők úgy vettek ingatlanokat Révfülöpön és Mindszentkállán 2021 és 2023 között, hogy az idős tulajdonosok bizalmába férkőztek.

Kihasználták az áldozataik jóhiszeműségét, és a piaci árnál jóval olcsóbban vásárolták meg vagy cserélték el a házakat. A csalók nem adták át a vételárat az áldozataiknak, vagy a szerződésbe hamisan azt foglalták bele, hogy a kifizetés megtörtént.

A három családi házban tartott kutatások során nagy értékű gépkocsit, nagy összegű pénzt, mobiltelefonokat, adásvételi szerződéseket, gépjármű tulajdonjog átruházási iratokat foglaltak le, és zár alá vettek egy nagy értékű révfülöpi és egy budapesti ingatlant.

A 30-as éveikben járó férfiakat és a 21, 32 és 52 éves nőket – kihallgatásukat követően – a nyomozók őrizetbe vették és kezdeményezték letartóztatásukat. Zsarolás, önbíráskodás és kábítószer-kereskedelem miatt indult eljárás ellenük.

Pár nappal ezelőtt írtunk arról, hogy 15 fő kerülhet börtönbe a Balaton-partot letaroló ingatlanmaffia tagjai közül, köztük van három ügyvéd és a stróman meggyilkolásával vádolt nő is. Erről ide kattintva olvashat.

The post „Felszólítom az épületben lévőket, fegyvertelenül, felemelt kézzel jöjjenek ki” – erre keltek a nyugdíjasokat kiforgató ingatlancsalók first appeared on 24.hu.

Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu

Share on FacebookShare on Google+Tweet about this on TwitterShare on LinkedInPin on Pinterest