Lengyelország korlátozza a légi forgalmat a fehérorosz és az ukrán határ mentén

Szeptember 10-től december 9-ig korlátozta a légi forgalmat Lengyelország az Ukrajnával és Fehéroroszországgal közös határszakaszon. A korlátozást nemzetbiztonsági okokkal indokolják, ugyanis szerda reggel 19 orosz drón sértette meg az ország légterét. Néhány drónt a lengyel és a NATO-erők lőttek le, mások pedig maguktól zuhantak le lengyel területen.

Az érintett övezetben a polgári drónhasználat egész nap is tilos lesz. Éjszaka kizárólag katonai repülőgépek közlekedhetnek, nappal pedig csak azok a gépek, amelyek előzetesen értesítették a hatóságokat, és erre engedélyt kaptak.

Mentési feladatot ellátó repülőeszközök – például természeti katasztrófák vagy más válsághelyzetek esetén – szintén mentesülnek a tiltás alól.

A repülési korlátozásokat a lengyel hadsereg műveleti parancsnokságának kérésére vezették be.

Lengyelország emellett csütörtök éjféltől teljesen lezárja a Fehéroroszországgal közös határát is, a szeptember 12–16. között Fehéroroszországban zajló orosz–belarusz hadgyakorlat (Zapad–2025) miatt.

Egyre több jel utal arra, hogy az orosz drónok szerda hajnalban szándékosan léptek be a lengyel légtérbe.

(via Meduza)

The post Lengyelország korlátozza a légi forgalmat a fehérorosz és az ukrán határ mentén first appeared on 24.hu.

Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu

Share on FacebookShare on Google+Tweet about this on TwitterShare on LinkedInPin on Pinterest