Szexuális erőszak bűntette miatt állítja bíróság elé a Fővárosi Főügyészség azt a pedagógiai asszisztenst, aki két kiskorú sérelmére is szexuális bűncselekményt követett el a gazdagréti óvodában. Értesüléseink szerint a 28 éves férfi két kisfiút fogdosott az óvodában. A férfi hat éve dolgozott a Gazdagréti Szivárvány Óvodában, de miután büntetőeljárás indult vele szemben, azonnali hatállyal megszüntették a munkaviszonyát.
Rab Ferenc, a Fővárosi Főügyészség helyettes szóvivője az üggyel kapcsolatos megkeresésünkre azt mondta, hogy a vádlott megtagadta a vallomást a gyanúsítotti kihallgatása során. Hozzátette, a férfi a második esettel kapcsolatos esettel szemben panasszal élt, de a főügyészség ezt még a vádemelés előtt elutasította.
A vádirat szerint a férfi óvodapedagógiai asszisztensként dolgozott egy budapesti óvodában. Feladatai közé tartozott a három-és hét év közötti gyermekek foglalkoztatása, beszélgetés velük, közös játék és az étkeztetés. Segítenie kellett a mindennapi életvitelüket, és szükség esetén délután vigyázott is rájuk.
A vád szerint a férfi visszaélt a felügyeleti jogkörével a feladatainak ellátása során és több fiúgyermekkel is szorosabb kapcsolatot alakított ki, s alkalmanként a munkaköre által nem indokoltan is megérintette őket. A férfi a 2022-2023. években két gyermeket is szexuálisan molesztált ruhán keresztül.
A Fővárosi Főügyészség súlyos fegyházbüntetést kért 2 rendbeli tizenkettedik életévét be nem töltött, az elkövető felügyelete alatt álló személy sérelmére elkövetett szexuális erőszak bűntettével vádolt pedagógiai asszisztensre azzal, hogy feltételesen se bocsássák szabadságra, valamint végleg tiltsák el minden, kiskorúakat érintő foglalkozástól.
A bűnügyi felügyeletben lévő férfi 5-25 évig terjedő szabadságvesztést kaphat a vádiratban lévő bűncselekményekért, ha bebizonyosodik a bűnössége.
The post Súlyos fegyházbüntetést kértek a pedagógiai asszisztensre, aki két kisfiút is fogdoshatott a gazdagréti óvodában first appeared on 24.hu.
Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu