Katona Bence szeptember 30-i hatállyal, közös megegyezéssel távozik a Magyar Fejlesztési Bank (MFB) elnök-vezérigazgatói posztjáról – jelentette be pénteki közleményében a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM).
Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter megköszönte Katona Bence kitartó munkáját és sok sikert kívánt számára jövőbeni szakmai kihívásaihoz
– olvasható az MTI által idézett közleményben.
A tulajdonosi jogokat gyakorló Nemzetgazdasági Minisztérium döntése értelmében Nagy Márton a bank vezetésére Kovács Zsoltot, a Magyar Posta Biztosító eddigi vezérigazgatóját nevezi ki. Kovács Zsolt több mint három évtizedes tapasztalattal rendelkezik a hazai pénzügyi szektor különböző területein, ideértve az alapkezelést, a biztosítást, a hitelintézeteket és a kockázati tőkealap-kezelést. Nemzeti biztosítási stratégiáért és pénzügyi szolgáltatásokért felelős miniszteri biztosként korábban már a Nemzetgazdasági Minisztérium munkáját is segítette – ismertette az NGM.
A nemzetgazdasági miniszter Kovács Zsolttól elvárja, hogy az MFB Zrt. 2022-2030. évi üzleti stratégiájának végrehajtásával hatékonyan járuljon hozzá a magyar kormány gazdaságfejlesztési céljainak megvalósításához.
The post Új vezető került a Magyar Fejlesztési Bank élére first appeared on 24.hu.
Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu