A japán császár is fejet hajtott a Nagaszakira ledobott atombomba áldozatainak emlékművénél

A második világháború végén, 1945. augusztus 9-én Nagaszakira ledobott atombomba áldozatainak emlékművénél járt pénteken Naruhito japán császár – írja az MTI.

Az uralkodó a történtek nyolcvanadik évfordulója alkalmából, hitvese, Maszako és lánya kíséretében fehér virágokat helyezett el az emlékparkban.

Az Egyesült Államok a háború legvégén vetett be plutóniumbombát Nagaszaki ellen, mindössze három nappal azután, hogy Hirosima a világ első hasonló nukleáris csapását szenvedte el. A császár hat nappal később, augusztus 15-én bejelentette: az ország leteszi a fegyvert, így véget ért a második világháború.

Nagaszakiban 1945 végéig mintegy 74 ezer ember halt meg az atomtámadás következtében: sokan a robbanás napján, mások azonban hosszú, az életükért folytatott küzdelemben alulmaradva hunytak el.

Kapcsolódó
Az időjárás is közrejátszott abban, hogy Nagaszakit támadták meg – 80 éve dobták le az atombombákat Japánra

Felelevenítjük az atomfegyverek előállításához vezető utat, és annak a három napnak a történetét, ami mindent megváltoztatott.

Naruhito hangsúlyozta: fontos, hogy továbbra is megemlékezzenek az áldozatokról, és elmeséljék a háború tragédiáját a fiatalabb generációknak.

A második világháború lezárultának kerek évfordulója alkalmából a japán császár korábban Ivo Dzsima szigetén, Okinaván és Hirosimában is feltűnt:

Naruhito úliusban Mongóliába is elutazott, ahol az ott fogva tartott japán világháborús hadifoglyokról.

The post A japán császár is fejet hajtott a Nagaszakira ledobott atombomba áldozatainak emlékművénél first appeared on 24.hu.

Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu

Share on FacebookShare on Google+Tweet about this on TwitterShare on LinkedInPin on Pinterest