Orbán Viktor: Itt mindig minden kiderül

Miután Magyar Péter cáfolta, ám a kormányközeli Index mégis arról írt, hogy a Tisza Párt több adónemet is „az egekbe emelne”, köztük a társasági adót, Orbán Viktor azzal indította a szombatot, hogy ő is a Tisza Párt társasági adóemeléséről értekezett.

A kormányfő a Facebookon azt írta:

Árad a Tisza-adó. A többkulcsos jövedelemadó-emelés és az ingatlanadó után itt az újabb Tisza-adó javaslat a magyar vállalkozások társasági adójának emeléséről. A tiszás haditerv – »nem mondhatunk el mindent, mert abba belebuknánk” – befuccsolt. Hiába a titkolózás, a szájkosár és a bujkálás, a rendszer szivárog.

Szerinte aki azt gondolja, hogy a háttérben dolgozó programírók munkáját el lehet titkolni, az nem ismeri Magyarországot.

Itt mindig minden kiderül. A magyar politikában csak nyílt lapokkal lehet játszani, ahogy mi tesszük. Azt csináljuk, amit mondunk, és amit mondunk, azt megcsináljuk

– írta.

Majd hozzátette,

adómentessé tettük a CSED-et és a GYED-et, a három, majd a kétgyermekes anyák jövedelemadóját eltöröljük, a családi adókedvezményt megduplázzuk, a fiatalokat pedig hozzásegítjük az első saját otthonukhoz. Ezek a komoly dolgok. Ez a kormányképesség. Őszinte, egyenes beszéd. Minden más csak kukorékolás. Kíváncsian várjuk, mi jön még!

Kapcsolódó
Tarr Zoltán: Politikai értelemben valóban nem volt szerencsés, amit mondtam

De amit a mai magyar helyzetről mondott, az szerinte megáll.

The post Orbán Viktor: Itt mindig minden kiderül first appeared on 24.hu.

Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu

Share on FacebookShare on Google+Tweet about this on TwitterShare on LinkedInPin on Pinterest