Magyar Péter megdöbbent, meddig tekerte fel Orbán a „gyűlöletgenerátort”

Vasárnap egy Facebook-posztban reagált Magyar Péter a miniszterelnök szombati poloskázós videójára.

Amint arról beszámoltunk, Orbán Viktor tegnap meglátogatta a Harcosok Klubja első edzőtáborát, és az általa közzétett videóban az látszik, hogy a szállásán az erkély tele van poloskával, amiket a kormányfő kíméletlenül lesöpör a helyükről.

Csakis poloskamentesen

– fogalmazott Orbán, egy megjegyzésre (miszerint: „miniszterelnök úr, még sok van, az a baj”) pedig így reagált:

nem baj, szorgalmasnak kell lenni, mindenki sorra kerül.

Az utalás egyértelmű, hiszen az idén március 15-én elhangzott kormányfői beszédből az kavarta a legnagyobb vihart, amikor Orbán a politikai ellenfeleire utalva úgy fogalmazott: „átteleltek a poloskák”, akiket a tavaszi nagytakarítással el fognak söpörni.

Magyar Péter egy történelmi utalással vezeti fel a reakcióját a tegnapi videóra. Felidézi, hogy 1994-ben Ruandában azzal uszítottak az állami rádióban, hogy »tapossátok el a csótányokat”, és erre a felhívásra pár hét alatt egymillió embert gyilkoltak le.

Orbán Viktor poloskázik, eltaposandó rovarokról beszél, és azt mondja mindenki sorra kerül. Egészen elképesztő, hogy a magyar történelemből is ismert virtigli uszító gyűlöletbeszéd elhangozhat egy hivatalban lévő miniszterelnöktől. Minél inkább érzi Orbán, hogy elveszítette az emberek bizalmát, annál magasabbra tekeri a gyűlöletgenerátort

– fogalmaz a Tisza Párt elnöke, aki a posztját a híveinek szánt gondolattal zárja: „Közösen, békésen, mosolyogva lezárjuk a rendszerváltás utáni leggyalázatosabb időszakot, és új fejezetet nyitunk a magyar történelemben. A gyűlölet karmestere pedig oda kerül, ahová való.”

The post Magyar Péter megdöbbent, meddig tekerte fel Orbán a „gyűlöletgenerátort” first appeared on 24.hu.

Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu

Share on FacebookShare on Google+Tweet about this on TwitterShare on LinkedInPin on Pinterest