„Bármely magára valamit is adó férfit sértene ez” – elborult a magyar birkózó, miután ellenfele a nemi szervére markolt

A szabadfogásúak 70 kilogrammos súlycsoportjában szereplő Muszukajev Iszmail vereséget szenvedett a japán Aojagi Josinoszuke ellen a birkózó-világbajnokság negyeddöntőjében.

A második menetben a japán birkózó vezetett, amikor Muszukajevnél elszakadt a cérna, megütötte ellenfelét, amiért leléptethették volna, ám megúszta intéssel. Innentől azonban szétesett a honosított magyar birkózó, aki 10-0-s különbségnél technikai tusvereséget szenvedett, de a meccs után sem nyugodott le.

Most kiderült, hogy Muszukajevet az bőszítette fel, hogy a nemi szervére markolt rá a japán, miközben egy lenti akció során próbált fogást találni rajta.

„Ami szombaton, a japán ellen a szőnyegen történt, arra nem vagyok büszke, és senkit sem buzdítok ilyesmire. Ti mindannyian biztosan tudjátok, hogy békeszerető ember vagyok, és komoly ok nélkül sosem viselkednék így.

A tetteivel megsértett engem, és ezzel a becsületemet is, ami ilyen következményekhez vezetett, hiszen bármely magára valamit is adó férfit sértene ez. Nem tudom, náluk hogyan viszonyulnak ehhez, de a Kaukázusban ez elfogadhatatlan

–idézte Muszukajevet a magyar szövetség honlapja.

Muszukajev a vigaszágra került, ám ott 14-4-re kikapott a kirgiz Ernazar Akmatalijev ellen, így kiesett. A szintén honosított, nehézsúlyú Bajcajev Vlagyiszlav ellenben legyőzte üzbég ellenfelét, és így a bronzéremért birkózhat.

The post „Bármely magára valamit is adó férfit sértene ez” – elborult a magyar birkózó, miután ellenfele a nemi szervére markolt first appeared on 24.hu.

Tovább az erdeti cikkre:: 24sport

Share on FacebookShare on Google+Tweet about this on TwitterShare on LinkedInPin on Pinterest