Felébredt egy évezredek óta szunnyadó vulkán

Úgy tűnik, magához tért egy iráni vulkán, amelyről korábban azt gondolták, hogy mintegy 700 ezer éve kialudt. A Taftan nevű tűzhányó nemrég érdekes elváltozásokat mutatott, amely alapján a szakértők úgy vélik, felébredhetett hosszú álmából – írja a Live Science.

Egy idén októberben publikált tanulmány szerint a vulkán csúcsának közelében mintegy 9 centiméterrel emelkedett meg a föld 2023 júliusa és 2024 májusa között. Az érintett terület azóta sem ereszkedett vissza, ami arra utal, hogy a felszín alatt megnövekedett a gázok nyomása.

A vulkanológusok szerint ez még nem jelenti azt, hogy egy hamarosan bekövetkező kitöréstől kellene tartani, viszont el kell kezdeni aktívan figyelni a tűzhányót.

A jövőben valahogy mindenképpen könnyíteni fog magán, vagy csendesen, vagy erőszakosan

– nyilatkozta Pablo González, a tanulmány egyik szerzője.

Hozzáteszi ugyanakkor, hogy ezzel nem pánikot akarnak kelteni, csak szeretnék felhívni az iráni hatóságok figyelmét arra, hogy erőforrásokat kellene fordítaniuk a tűzhányó további tanulmányozására.

A Taftan 3940 méter magas, Irán dél-keleti részén fekszik. Tudomásunk szerint mióta az ember létezik, egyszer sem tört ki, nemrég azonban gázokat kezdett el kibocsátani magából, amelyek szagát kilométerekkel arrébb található településeken is érezni lehet.

The post Felébredt egy évezredek óta szunnyadó vulkán first appeared on 24.hu.

Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu

Share on FacebookShare on Google+Tweet about this on TwitterShare on LinkedInPin on Pinterest