Utoljára annyira régen láttam A-ligás nemzetközi zenekar árlistáját, hogy még az MSZP kormányzott, bár már szólt a vége főcím zenéje. Az a zenekar akkori áron 140 millió forintot kért, hogy fellépjen egy Szigetnél kisebb magyar fesztiválon (nem történt meg, mindenki emlékezne az ellenkezőjére). Nyugodtan infláljuk ezt mostani forintban elképzelve 200 millió fölé, és azt az összeget kapjuk, amennyiért egy élvonalbeli szólóelőadó az elmúlt években bevállalt egy-egy európai fesztiválállomást. Ezzel abból is sokat megértünk, miért a szólistáknak és kevésbé a zenekaroknak áll mostanság a zászló: nem mindegy, hogy 200 mínusz a stáb, vagy 200 mínusz a stáb per négy.
És az, hogy a Justin Bieberek bevállalják-e a mindenkori Szigetet, már eleve feltételes mód. Az egyik oka annak, hogy világszerte küszködnek a fesztiválok, hogy amennyiben a sztárok inkább saját arénaturnét szerveznek, legalább ugyanolyan jól keresnek, de inkább jobban (egy arénajegy azonos nagyságrend egy fesztivál napijegyével), miközben minden este ismerős a környezet, a technika, plusz nincsen időkorlát, sem porvihar és konténerek. Nem véletlen, hogy néhány éve Taylor Swift inkább háromszor vette be Bécset, mint hogy egyszer átkiránduljon a Hajógyári-szigetre — és ezzel akkor azt az évtizede még elképzelhetetlen pofátlanságot is illusztráltuk, hogy a korábban az őszi-tavaszi szezonokra időzített arénaturnék mostanra simán beleesznek, sőt ráterpeszkednek a korábban a fesztiválok felségterületének számító nyarakba.
Minderre rájön, hogy a Z-generáción akkora nyomot hagyott a Covid, hogy nekik, akiknek a legfőbb feladatuk volna négy nap alatt elverni az egész nyárnyi költőpénzüket, felettébb nehéz elmagyarázni, miért fizessen valaki napi 40 ezer forintot azért, hogy aztán 50 ezer félrészeg, mentolos hónaljszag illatú elektromos cigarettát szívó ember lépjen egész este a sarkába, amikor ehelyett tiktokozni is lehet, ingyen. Röviden ennyit a nagy fesztiválok problémáiról, amit hosszan is kibontottunk tavaly, a szintén átalakulásban lévő kisebb magyarokról, az eltűnő Bánkitóról és küszködő Kolorádóról meg itt írtunk idén.
Ahogy mondjuk a Fishing on Orfű mutatja, ebből az egyik lehetséges kiút találni egy karakteres zsánert, meg komplexebb nyaralásélményt kínálni a nettó urbánus falunap helyett. Ez a bajba jutott Sziget méretére nehezen skálázható megoldás, de ha van is másik, valószínű, hogy azt vagy szívvel, vagy legalább közvetlen pénzügyi érdekkel rendelkező szereplők fogják megtalálni, és nem az a tőkealap, ami koronaékszernek húzta be a Szigetet egy súlyosabb bevásárlóroham kezdetén, de körülbelül olyan ütemtévesztéssel, mintha Nokia-részvényt vettek volna.
A Sziget megmentésére kiszemelt alapító, Gerendai Károly szavaiból azokra érdemes figyelni, amikben arról beszél, hogy egyfajta konzorciumot szervez, ahol a legnagyobb számlákat benyújtó alvállalkozók közvetlenül is érdekeltek — színpadtechnika, italnagyker, ilyenekre gondoljunk. Arra pedig ne, hogy ezt a dealt kicsit még cukrozni kell ahhoz, hogy a Fővárosi Közgyűlést alkotó nagyságok is meglássák benne a mindenkinek szép jövőt.
Így kezdődik ma reggel kiküldött heti hírlevelünk, a 24/7, amelyben ezután még elmélyülős és szórakoztató olvasmányokat, videókat és podcastokat ajánlunk hétvégére válogatva, továbbá összegyűjtjük a hét sorozat- és filmkritikáit is a hátradőlős kikapcsolódáshoz. Itt iratkozhatsz fel, ha jövő héten már te is kéred!
The post Előbb lesz Budapesten Trump-Putyin randi, mint sikeres fesztivál first appeared on 24.hu.
Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu
