A World Press Photo minden évben számos kategóriában díjazza a világ legjobb képeit, sorozatait, illetve alkotóit, az idén épp hetvenéves szervezetnek pedig rendszeresen meg kellett újulnia ahhoz, hogy mindig tartsa a lépést a korral. Az idén szeptember 26. és november 9. között a Biodómban látható kiállítás mögött álló alapítvány két évvel ezelőtt meglepő lépésre szánta el magát: bejelentette, hogy szívesen fogadja a mesterséges intelligencia segítségével született képeket, a fotóriporterek heves ellenkezése miatt néhány nappal később azonban visszavonta ezt a döntését.
A jelenlegi szabályok szerint tehát a teljes egészében generált, vagy akár csak részlegesen az MI segítségével (generatív kitöltést használva) született képek ki vannak tiltva a versenyből, felmerül azonban a kérdés, hogy hogyan lehet meggátolni azt, hogy az elképesztő sebességgel fejlődő mesterséges intelligencia-szolgáltatások mégiscsak a verseny keretei közé férkőzzenek, illetve hjoogy milyen veszélyeket tartogat az a világra nézve, ha elárasztanak minket a fiktív képek.
A témában a kortárs fotó egyik vezéralakjával, a hírfotó az online világban való térfoglalásában fontos szerepet játszó PixelPress alapítójával, az International Center of Photography emeritusával, Fred Ritchinnel beszélgettünk.
A pályája korai szakaszában a New York Times képszerkesztőjeként (1978-1982) is dolgozó, az elmúlt évtizedekben a digitális fotó hatása és jövője kapcsán számtalan könyvet, cikket, illetve kiállítást jegyző Ritchin lapunknak elmondta: a fotográfia hitelessége napjainkban csökken, ennek előjelei pedig már hosszú ideje láthatók.
A témában írt első kötete, az In Our Own Image: The Coming Revolution in Photography (1990) vezérgondolata is erre mutatott rá, hiszen felismerte, hogy a fotók digitális környezetben való alakíthatóságával elkerülhetetlen változások indulhatnak el. A szakember szerint ezt a könyv kiadásának évében megjelent első Photoshop-verzió szinte azonnal elő is idézte, a képek ugyanis rövidesen már nem filmre készültek, helyüket átvették a nem kézzelfogható pixelek.
Bizonyos szempontból ez már nem is ugyanaz a médium volt
– mondta, majd hozzátette: a lencsék által rögzített képeket innen kezdve akár a kamerán belüli algoritmusokkal is módosítani lehetett, ma, a mesterséges intelligencia korában pedig már kamerára sincs szükség ahhoz, hogy olyan képet készítsünk, ami fotónak látszik.
Ez egy olyan környezetet hoz létre, ahol a néző egy idő után már a valódi képeket is gyanúsnak tartja, hiszen nem tudja, hogy az MI állította-e elő őket, módosították-e bármelyik részüket egy szoftverrel, vagy valóban a látható valóság leképeződésével néznek farkasszemet
– jelentette ki Ritchin, aki emlékei szerint 2019-ben ébredt rá arra, hogy a gépi intelligencia tényleg képes arra, amit korábban mindenki csak sci-fibe illő álomnak gondolt.
A végső felismerést a ma is elérhető This Person Does Not Exist nevű oldal jelentette, ami minden egyes frissítéskor egy újabb, nem létező emberi arcot hoz létre.
A digitális forradalom kihívásait és lehetőségeit évtizedek óta kutató szerint a generált képek olyan lehetőségeket tárnak fel, amik messze túlmutatnak a fotográfia határain, hiszen a jövőt, a távoli múltat, álmokat, rémálmokat, vagy akár más bolygókat is képesek lehetünk látni velük. Ennek lehet persze pozitív hozadéka, hiszen megtudhatjuk például, hogy nézhet majd ki egy város a klímatudósok szerint, ha nem változnak a dolgok – ez a kormányoknak is segíthet, hiszen megérthetik, hogy gyors közbelépésre van szükség, de akár az embertömegeket is inspirálhatja a változtatásra, vagy épp a témában való vitákra.
Ez szerinte persze nem jelenti azt, hogy a sajtófotó ne lenne nagy veszélyben: a legnagyobb gondnak azt tartja, hogy a néző számára semmi sem jelzi, hogy valódi, vagy generált képet lát-e, ezen pedig minél előbb változtatni kell.
Ehhez jó irányt jelenthet a részben általa életre hívott Writing with Light, ami arra törekszik, hogy egy széles körben elfogadható, egyértelmű szabványrendszert állítson fel, a nagy intézmények egyelőre azonban nem képesek a megegyezésre, így az MI általi kútmérgezés, valamint az emberek szkepticizmusa tovább erősödik.
A szakember szerint a fényképek eredetének vizsgálata is egyre nehezebbé válik, hiszen az olyan nagy megmérettetések, mint a World Press Photo ugyan rengeteg energiát tehetnek bele abba, hogy bonyolult módszerekkel, így akár törvényszéki vizsgálatokkal eldöntsék, valódi-e egy fotó, az emberekhez mégis tömegével jutnak el az ellenőrizetlen felvételek. Ennek köszönhetően az is előfordul, hogy nem hajlandók elhinni azt, amit a közösségi médiában, vagy akár híroldalakon látnak, a zavarodottságuk nő, a világ pedig egyre érthetetlenebbé válik számukra.
A változások felgyorsulását jól példázza, hogy Ritchin úgy érzi: egy fotó legutóbb tíz éve váltott ki igazán heves indulatokat: akkor a kétévesen vízbe fulladt szír menekült kisfiú, Alan Kurdi képei járták körbe a világsajtót, sokakat beavatkozásra késztetve.
A média ma már teljesen más, mint a XX. században, mikor egy nyomtatott újság címlapfotója egy egész társadalom figyelmét képes volt egy témára irányítani
– foglalta össze a gondolatait.
A World Press Photo kiállítás november 9-ig tekinthető meg a Biodómban.
A cikk a World Press Photo támogatásával készült.
The post A mesterséges intelligencia nem csak veszélyforrás, de segítség is lehet, a World Press Photón azonban nincs helye first appeared on 24.hu.
Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu
