Molnár Áron megnevezte következő ellenfelét

Egy gálameccs erejéig az idei Sztárboxban is szerepelt az egyik 2023-mas bajnok, Molnár Áron. A színész Törőcsik Dániel kihívására mondott igent, és végül megvédte a címét, a bírók ugyanis egyhangúan őt hozták ki a mérkőzés győzteseként.

Molnár hétfőn közösségi oldalán szentelt posztot a vasárnapi meccsnek.

Győzni jó érzés! Úgyhogy menjetek el szavazni 2026-ban!

– kezdte a bejegyzést. A jövő évi szavazáson való részvételre egyébként már a műsorban is buzdított mindenkit.

Na, de most már elmondhatom, hogy rettenetesen vártam, hogy túllegyek ezen a meccsen. Mindig elfelejtem, amikor kihívnak, hogy mennyire rohadt megterhelő a felkészülés. Nincs nyaralás, 17, 18 éves, 200 meccses KSI-s srácok pumpálják szét a fejedet reggel hétkor, állandó stressz a sparringok előtt, a meccs előtti napokban alig tudsz aludni és nyilván az ellenfeledet is egyre nagyobbnak, erősebbnek képzeled el

– ismerte el, majd kijelentette:

Én soha nem leszek boxoló. Amatőr maradok mindig. Nem lehet ehhez hozzászokni.

A folytatásban köszönetet mondott edzőinek, és azt írta: „Ez az öv közös velük”. Megköszönte továbbá a közönségnek és a vendégeinek, akik a helyszínen szurkoltak neki.

Nagyon élveztem a meccset! Le a kalappal az ellenfelem, Törőcsik Dániel előtt. Jól felkészült és baromi jól bírta.

Végül pedig így zárta:

Azt kérdezték utána az interjúkban, hogy ki lesz a következő ellenfelem… olyan egyértelmű erre a válasz: a jelenlegi rendszer.

The post Molnár Áron megnevezte következő ellenfelét first appeared on 24.hu.

Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu

Share on FacebookShare on Google+Tweet about this on TwitterShare on LinkedInPin on Pinterest