Mága Zoltán nemrég az Instagram-oldalán adta hírül, hogy a Tisztelet Társasága elnöksége felkérte, hogy vállalja a társelnöki feladatokat, amire örömmel mondott igent.
Mindig is szívügyem volt az idősek, a szépkorúak támogatása, hiszen ők adták nekünk mindazt, ami igazán érték – a család összetartó erejét, a hitet, a haza iránti hűséget és a példát, amelyet a fiatalok követhetnek. Ígérem, hogy továbbra is ki fogok állni mellettük, képviselve érdekeiket nemcsak Magyarországon, hanem szerte a világban is, méltó módon szolgálva azokat, akik egész életükkel gazdagították nemzetünket
– írta posztjában a hegedűművész, aki a jövőben Barabás Tibornével, az egyesület másik társelnökével közösen vezeti majd a szervezetet, amit a néhai Schmuck Andor alapított még 2004-ben, és vezette egészen idén júliusban bekövetkezett haláláig.
Mága Zoltánról legutóbb a hétvégén írtunk, ekkor Gulyás Gergellyel posztolt közös fotót, ami mellett úgy fogalmazott: vannak egyeztetések, amelyek csendben zajlanak, mégis nagy célokat szolgálnak, ahogyan az ő találkozásuk is a miniszterelnökséget vezető miniszterrel.
The post Mága Zoltán társelnök lett a Tisztelet Társaságában first appeared on 24.hu.
Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu