Pikó András egy hétfői sajtótájékoztatón közölte, hogy hajnalban a rendőrség több órán keresztül házkutatást végzett Horváth Alexandernél, a november 9-ei józsefvárosi időközi választás ellenzéki képviselőjelöltjénél, akit ezután bevittek a Gyorskocsi utcába. A polgármester a jelölttel és Jámbor András parlamenti képviselővel közös tájékoztatóján azt mondta, a rendőrök nem jártak eredménnyel, nem találtak bizonyítékokat a Horváthtal szembeni „koholt vádakra”.
Pikó szerint ez olyan határátlépés, amilyenre demokráciákban nem igazán van példa.
Azt hittük a rendszerváltás idején, hogy a múlté lesz a rendőrség politikai felhasználása, azonban sajnálatos módon ez nem így történt
– mondta.
A korábban Fidesz-tag ügyvéd, Tényi István jelentette fel a polgármester által támogatott jelöltet, három napra rá pedig meg is jelentek nála a rendőrök. Horváth Alexander elmondta, hogy együttműködött a hatósággal, akik semmit nem találtak a a házkutatás során.
Horváthot arról tájékoztatták a rendőrök, hogy lefoglalják a technikai eszközeit, köztük a telefonját és a laptopját is, majd kutyával is átkutatták a lakását, de nem találtak semmit. Ezután bevitték a rendőrkapitányságra, ahol vizeletmintát is vettek tőle.
A képviselőjelölt azt üzente a Fidesznek, hogy ezzel nem tudják eltántorítani a politikai munkától és az indulástól.
Horváth Alexander nemrég drogtesztet csináltatott, aminek negatív eredményét nyilvánosságra hozta, ugyanis a helyi fideszesek és a hozzájuk kötődő média azzal támadja őt, hogy drogos. A 8-as számú helyi választási körzetben ellene induló fideszes jelöltnek, Pálovics Emese Csillának pedig azt javasolta, hogy hazugságvizsgálaton vegyen részt, mivel szerinte „úgy csinál, mintha a helyiekért dolgozna, közben pedig a bérlakásból konnektorokat ellopó fideszes Kecskeméti [Lászlónak] asszisztált”.
Horváth tavaly a polgármester támogatásával jutott be az a nyáron mondott le önkormányzati képviselői mandátumáról, miután fideszes médiumok terjesztettek egy videót, amelyen egy szobában látható egy másik férfival, aki valamilyen fehér porból csíkokat húz, majd készül felszívni azokat. A politikus tagadta, hogy fogyasztott kábítószert, de lemondott képviselőségéről, később viszont bejelentette, hogy elindul az időközi választásokon.
The post Átkutatták a lakását, bevitték az őrsre, majd drogtesztet csináltattak a VIII. kerületi ellenzéki jelölttel first appeared on 24.hu.
Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu