Több mint 7,3 milliárd forint vissza nem térítendő támogatást oszt ki a magyar kormány tizenhat erdélyi vállalkozás közt – derült ki a Külgazdasági és Külügyminisztérium által az Európai Bizottságnak jelentett adatokból. A magyar költségvetési támogatást Hargita, Kovászna, Kolozs és Maros megyei cégek kapják, a nyertesek közt van agráripari, erdőgazdálkodási, állattenyésztő és idegenforgalmi vállalkozás is.
Annak részleteit viszont nem tette közzé a külügy, hogy pontosan milyen beruházásokat támogat adófizetői pénzből. A Szijjártó Péter vezette tárca a 24.hu közérdekű adatigénylésére csupán annyit ismert el, hogy a vállalkozások vissza nem térítendő támogatást kapnak. Azt írták, hogy a részleteket a pályázatok operatív kezelését végző szervezet honlapján található felhívás és az általános szerződési feltételek tartalmazzák.
Csakhogy azt nem árulták el, melyik szervezet végzi a lebonyolítást.
Ugyanakkor adatigénylésünket követően megjelent a magyar kormány erdélyi beruházási támogatásait gyakran felügyelő Pro Economica Alapítvány honlapján ugyanaz a támogatási lista, amelyiket lapunk az Európai Bizottságnak jelentett adatok közt felfedezett. Az alapítványról a Magyar Hang írta meg korábban, hogy azon keresztül sok milliárd forintos értékben lehet magyar közpénzt csatornázni Erdélybe úgy, hogy annak részletei rejtve maradjanak a nyilvánosság előtt, ugyanis a szervezetre nem vonatkozik a magyar üvegzsebtörvény.
A 24.hu a Snoop.ro portál újságírójával közreműködésben térképezte föl a pénzek útját és a készülő beruházások részleteit.
Újabb milliárdok a román szállodaiparnak
The post 7,3 milliárd forintot szór szét a kormány Erdélyben: politikai szálakat és a határ mindkét oldalán hasznot húzó cégeket találtunk first appeared on 24.hu.
Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu