Ugyan a hideg idő miatt az ember ősszel, sötétedés után kevésbé szeret a szabadban időzni, az évszak valójában kifejezetten szép égi jelenségeket tartogat. Októberben például a Drakonidák és az Orionidák meteorraj éri el csúcsát, de a hónapban két, az Encke-üstököshöz kötődő meteorraj is megjelenik – írja az IFLScience.
A Déli és Északi Tauridák nevüket látszólagos forrásuk, a Bika (Taurus) csillagkép után kapták, valójában azonban előbbi az Encke-üstökös, utóbbi pedig egy, valószínűleg az üstökösből kiszakadt aszteroida törmelékeiből alakul ki. Amikor a Föld keresztezi ezeket a szemcséket, a légkörbe belépő darabkák elégve „hullócsillagokat” hoznak létre.
- Az Északi Tauridák idén november 11–12-én éjjel lesznek a legaktívabbak, de október 20-tól egészen december 10-ig láthatóak.
- A Déli Tauridák ezzel szemben már október 10-én elérték maximumukat, viszont november 20-ig velünk maradnak.
A meteorrajok nem a legsűrűbbek, óránként nagyjából 5–5 hullócsillag jelenhet meg a csúcsok alatt. A meteorok ugyanakkor igen különlegesek:
meglehetősen lassúak és sok esetben kifejezetten látványosak.
Sajnos idén a Déli Tauridák maximumának idején a holdciklus nem volt túl kegyes, sok volt a természetes fény, és ez az Északi Tauridák esetében is így lesz.
Ennek ellenére, amennyiben nem túl felhős az ég, érdemes lehet megfigyelni. Ehhez nincs szükség távcsőre, elegendő, ha elvonulunk a fényszennyezéstől, és várunk, amíg szemünk alkalmazkodik a sötéthez. A legjobb, ha olyan helyszínt választunk, ahonnan jó kilátás nyílik a déli égboltra.
Az Encke-üstököst 1786-ban jegyezte fel Pierre Méchain francia csillagász, az égitest mégsem az ő, hanem Johann Franz Encke német kutató nevét viseli. Ennek oka az, hogy Encke jött rá: számos későbbi üstökösmegfigyelés ugyanazon objektumra vonatkozik. A csillagász volt az, aki részletesen leírta az égitest pályáját, az objektum 3,3 év alatt kerüli meg a Napot.
Az Encke-üstökös és a Tauridák egyaránt egy nagyobb, ősi üstökös maradványai lehetnek, amely az elmúlt 20–30 ezer év során, apránként hullott szét.
The post Újabb csillaghullás vette kezdetét first appeared on 24.hu.
Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu