Vezető nélkül indult el egy villamos Aradon, nekiment egy másiknak

Hét ember megsérült szerdán Aradon egy balesetben, miután egy villamos villamosvezető nélküli indult el a telephelyről és kevéssel utána egy másik, utasokat szállító járműnek ütközött – közölte az Arad megyei katasztrófavédelmi felügyelőség (ISU).

A villamosbaleset a partiumi város egyik megállójában történt, miután egy régi gyártmányú villamos úgy gurult ki a telephelyről, hogy nem ült benne villamosvezető. A jármű mintegy 500 métert haladt, mielőtt egy másik, ugyanazon a vonalon közlekedő, utasokkal teli villamosba ütközött egy megállóban.

A baleset nyomán hét személyt kellett orvosi ellátásban részesíteni, köztük egy kiskorút – közölte az ISU. A tájékoztatás szerint a balesetben egy gépkocsi is érintett volt.

Az aradi közszállítási vállalat igazgatója, Claudiu Godja az Agerpres román hírügynökségnek elmondta: a gazdátlan villamos azután indulhatott el a telephelyről, hogy a villamosvezető leszálláskor véletlenül megérintette a hajtókart. A balesetben mindkét jármű megrongálódott – közölte a vállalat.

A rendőrség vizsgálatot indított a baleset pontos körülményeinek a tisztázására.

(MTI)

The post Vezető nélkül indult el egy villamos Aradon, nekiment egy másiknak first appeared on 24.hu.

Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu

Share on FacebookShare on Google+Tweet about this on TwitterShare on LinkedInPin on Pinterest