Visszahívta az elnököt a Magyar Sí Szövetség küldöttgyűlése

A szövetség tájékoztatása szerint az elnökség és az ellenőrző bizottság is lemondott, miután egy nyilatkozatot tettek közzé arról, hogy amennyiben az elnökség és az ellenőrző bizottság bármely tagját visszahívják tisztségéből, ők is távoznak.

A tagság ezután a jelölőbizottság felállításáról szavazott: Vágó Balázs, Körtvélyessy László, Székely Zoltán lettek a tagok.

A következő rendkívüli közgyűlést a síszövetség novemberben hívja össze. A tisztújító küldöttgyűlés előkészítésével és az addig felmerülő halaszthatatlan ügyek kezelésével a tagság Lovas Andrást bízta meg.

A síszövetség sportszakmai munkája a küldöttgyűlésen meghozott döntésektől függetlenül továbbra is zavartalanul működik

– áll a közleményben.



Csák Levente tavaly szeptemberben kapott megbízást, akkor a küldöttgyűlés dr. Vámos Attila jelölttel szemben titkos szavazással, 38:27 arányban választotta meg a jogász végzettségű, korábbi ötszörös sílesikló bajnokot elnöknek.

A mandátuma 2026. május végéig szólt volna.

Kapcsolódó
Furcsa költések miatt ötmillió forint visszafizetésére kötelezte exelnökét a síszövetség

Egy belső vizsgálat alapján nem kizárható, hogy egyes költések nem a síszövetség érdekében történtek.

The post Visszahívta az elnököt a Magyar Sí Szövetség küldöttgyűlése first appeared on 24.hu.

Tovább az erdeti cikkre:: 24sport

Share on FacebookShare on Google+Tweet about this on TwitterShare on LinkedInPin on Pinterest