Kónya Endre: Novák Katalin „nem látatlanban írta alá a kegyelmi kérvényemet”

„Nem gondoltam volna, hogy miután már egyszer keresztre feszítettek, másodjára is megteszik, pedig ez történt, miután a sajtó kirobbantotta a kegyelmi botrányt.”

Kónya Endre: Vesszőfutás

Félreértés ne essék, ez nem könyvajánló. Nehezen rágtam át magam a Vesszőfutás című kötet 225 oldalán. És nem csak azért, mert rosszul megírt, fárasztó – néha kifejezetten fárasztásra játszó – szövegről van szó. Nem is csak azért, mert a szerzőnek az alapvető fogalmazáskészséggel, az alany-állítmány egyeztetéssel is gondjai vannak.

Azért is nehéz olvasmány a Vesszőfutás, mert – a szerzői szándéktól függetlenül – egy morális torzó lelkivilágába vezet.

Kónya Endre az az ember, akit

  • az évtizedekig garázdálkodó bicskei pedofil igazgató, V. János bűnsegédjeként, kényszerítés és megvesztegetés kísérletéért 2019-ben első fokon, majd 2021-ben másodfokon 3 év 4 hónap börtönbüntetésre ítéltek,
  • amiből Baracskán leült másfél évet, majd házi őrizetbe került 2023-ig, amikor is Novák Katalin akkori köztársasági elnöktől Balog Zoltán református püspök és volt miniszter közbenjárására kegyelmet kapott.

Ebből az esetből robbant ki a kegyelmi botrány, ami azóta teljesen átrajzolta a magyar politika térképét.

A kötethez Stoffán György író-publicista írt előszót, aki meg van győződve a nyilvánosságban sokáig – a személyiségi jogok védelme miatt – csak K.-ként emlegetett Kónya ártatlanságáról, és már az első oldalon megadja a felütést: „kinek kellhet a csodaszép bicskei kastély?” – kérdezi, majd hozzáteszi: „netán Böjte Csaba hasonló érintettségéről akarták ezzel elterelni a figyelmet?” Azt már nem részletezi, hogy kik állhatnak az ördögi mesterkedések hátterében, és Kónya sem tér ki rá később, hogy szerinte kinek a megrendelésére folytattak volna le ellene „koncepciós pert” „előre megírt ítélettel”.

Azt állítja, hogy az ügynek az első pillanatól „súlyos politikai háttere” volt, és később azt is kifejti, hogyan látja Balog Zoltán és Novák Katalin (szerinte dicsőséges) szerepét a történetben, valamint hogy miért pont 2024 februárjában robbantotta ki az ügyet a 444.hu. Ugyanakkor azt is leírja: nem gondolja, hogy „el kéne tűnnie” a közéletből.

The post Kónya Endre: Novák Katalin „nem látatlanban írta alá a kegyelmi kérvényemet” first appeared on 24.hu.

Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu

Share on FacebookShare on Google+Tweet about this on TwitterShare on LinkedInPin on Pinterest