Alföldi Róbert: Kikérem magamnak, hogy háborúpártinak kiáltsanak ki

Az október 23-ai Békemenet és Nemzeti Menet körül kialakult párbeszédre reflektálva osztotta meg véleményét a hivatalos Facebook-oldalán Alföldi Róbert. Konkrét neveket nem írt le a posztban, amelyben kifejtette, saját indulatai, fájdalmai, reményei befolyását levetkőzve igyekszik objektívan szemlélni mindkét tábort, ám ezt meglehetősen nehezíti, hogy rendszerint hazaárulónak bélyegzik a Fidesz támogatói. Felháborítónak tartja magára és minden magyarra nézve a háborúpárti jelzőt is, és kiemelten hangsúlyozta, hogy a leghatározottabban elutasítja és kikéri magának az ilyesfajta a vádakat.

Az írás teljes terjedelmében alább olvasható:

Magyar állampolgár vagyok, felnőtt, adófizető állampolgár, aki tisztességesen végzi a munkáját, aki megpróbál lehetőségeihez mérten felelősséget vállalni honfitársaiért, aki egész életében a magyar kultúrát képviselte itthon és külföldön, aki egész életében felelős értelmiségiként próbálta építeni ezt az országot

– áll a bejegyzésben, amelyben a színész-rendező elmondta, hogy ezzel szemben a Nemzeti Meneten elhangzó beszéd a magyarság összetartozásáról szólt, valamint arról, hogy egymást szeretve kell demokráciát építenünk.

Bejegyzése végén Alföldi mindenkit arra buzdít, hogy objektíven, átgondolva hozza meg a döntést, hogy kik mellett teszi le a voksát jövő áprilisban.

The post Alföldi Róbert: Kikérem magamnak, hogy háborúpártinak kiáltsanak ki first appeared on 24.hu.

Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu

Share on FacebookShare on Google+Tweet about this on TwitterShare on LinkedInPin on Pinterest