Tizenhat menekült meghalt, miután a hullámok elsodorták a gumicsónakjukat a török partoknál

Hajótörést szenvedett Törökország délnyugati partjainál egy menekülteket szállító gumicsónak, az abban utazó emberek közül a legtöbben meghaltak – közölték a helyi hatóságok és a parti őrség pénteken.

Mugla égei-tengeri tartomány kormányzójának hivatala közölte, hogy a csónak Bodrum városból indult, és tizennyolcan tartózkodtak benne, amikor elsodorták a hullámok.

A parti őrség közleménye szerint tizenöt menekült és az embercsempész holttestét megtalálták és kiemelték.

A kormányzói hivatal szerint sikerült kimenteni egy afgán állampolgárt, aki képes volt hat órán át a vízfelszínen maradni, illetve egy másik személyt is, akit egy közeli szigeten találtak meg.

Az afgán férfi azt mondta, hogy a csónak az indulás után tíz perccel megtelt vízzel.

Bodrum mintegy öt kilométerre fekszik Kósz görög szigetétől.

A hajótörések gyakoriak a görög szigetek felé vezető útvonalon, mert gyakran viharos a tenger.

Idén eddig csaknem 1400 menekült holttestét emelték ki a Földközi-tengerből segélyszervezetek szerint. (via MTI)

The post Tizenhat menekült meghalt, miután a hullámok elsodorták a gumicsónakjukat a török partoknál first appeared on 24.hu.

Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu

Share on FacebookShare on Google+Tweet about this on TwitterShare on LinkedInPin on Pinterest