Miután bebizonyosodott, hogy a kormánytagokat – így a miniszterelnök-helyettest is – minden alapot nélkülözve, ártatlanul rágalmazták meg, a Kereszténydemokrata Néppárt elvárja a rágalmazók bocsánatkérését! Ezt írta közösségi oldalán Semjén Zsolt.
A KDNP elnöke mellékelt egy ügyészségi közleményt, amely szerint jogi képviselője „aljas indokból, nagy nyilvánosság előtt és jelentős érdeksérelmet okozva elkövetett rágalmazás vétsége miatt” tett feljelentést. Az ügyet a Budapesti I. és XII. kerületi ügyészség átvette, október 20-án elrendelte a nyomozást, amelyet a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Irodának (KR NNI) kell lefolytatnia.
Semjén Zsolt posztjához linkelte a Központi Nyomozó Főügyészség (KNYF) közleményét is, amely szerint a Szőlő utcai javítóintézet ügyében szeptember 26-a óta a Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészség külön csoportja soron kívül nyomoz. Az ügyészség felkérésére abban a Nemzeti Védelmi Szolgálat és a Nemzeti Nyomozó Iroda is közreműködik. A nyomozó ügyészség elsők között vizsgálta a közvéleményt kiemelten foglalkoztató, a sajtóban „Zsolt bácsinak” nevezett állítólagos személy ügyét is, az beszerzett adatok szerint politikus vonatkozásában bűncselekmény gyanúja nem merült fel. A Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészség a sajtóban „Szőlő utca ügyként” hívott nyomozást egyéb vonatkozásokban továbbra is folytatja.
A Szőlő utcai üggyel kapcsolatban az elmúlt napokban Nagy Feró kavarta a legnagyobb botrányt nyilatkozataival.
The post Szőlő utcai ügy: A KDNP bocsánatkérést vár first appeared on 24.hu.
Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu





