Ha csak egyet mondhatsz, mitől félsz most a legjobban? 

Igazságtalan, hogy egyet lehet csak megnevezni.

Az interjúk igazságtalanok.

Irracionális, ám legjobban attól félek, hogy olyan háború, de legalábis erőszakhullám jön, amely közvetlenül is érint minket. Azt látom: az elképzelhetetlen elképzelhetővé vált. Ez tehát az, amitől félek, mert féltem a szeretteimet. Gondterheltté azonban sok minden más is tesz.

A háború mint szorongás új az életedben? Mi okozza?  

Közvetlenül, azt hiszem, az ukrajnai háború váltotta ki. Ám összefügg azzal, amit nagyon régen mondok interjúkban és maszekban egyaránt, hogy az a stabilitás, amiben felnőttünk, nincs többé. Párhuzamosan zajlanak krízisek, amelyek egy szuper paradigmaváltássá állnak össze. A világ globalizálódása és a világ lakosságának nemzetállamok köré szerveződése között van egy tomboló feszültség.

Ez szerelhető?  

Nem, vagyis csak krízisek árán. Azaz válságok sorozatán át jutunk majd el az állapotig, amelyben a dolgok valahogyan megoldódnak, új egyensúlyt találnak. Korábban ebbe a krízisbe nem gondoltam bele egy európai vagy polgárháborút, de Ukrajna és a trumpizmus már elhozta ezeknek az esélyét is. Ráadául a mostani orosz-ukrán háború láthatóvá tette, hogy Európa benézett egy inflexiós pontot, leszakadási íven van. Mindez jól mutatja, hogy az a tágabb környezet, amelynek magyar állampolgárként a stabilitást köszönhetem, megbillen, s ebből következhet erőszakos konfliktusok sorozata is.

Ebben a billenésben mekkora szerepe van a technológiának? 

Egyike azoknak az erőknek, amelyek ezt eredményezik. A klímaválság a második, a demográfia a harmadik. A geopolitikai átrendeződések részben ezekkel kéz a kézben bomlanak ki.  Ezek közül én nyilván a demográfiával foglalkozom kevesebbet, és ezzel nagyon sokan vagyunk így, ennek nyomán alul is értékeljük azt, hogy önmagában mekkora szerepe van abban, mi történik majd.

A technológiának mennyi köze van a háború lehetőségének növekedéséhez? Például annak, hogy könnyebb ölni: nem kell végignézned, ahogyan elvérzik, akit megszúrtál, hanem távirányítóval lőhetsz ki bármit sok ezer kilométerről drónokkal, mintha számítógépes játékban lennél.  

A hirosimai bombát ugyanúgy sok kilométeres magasságból dobták le, azaz képesek voltak közvetlen kontaktus nélkül mérhetetlen pusztítást végezni. Ebben nincs igazán új, már nagyon sok filmet néztünk végig arról, hogy Virginiában dzsojsztikozó emberek összeomlanak a morális döntés súlya alatt, miután véletlenül ártatlan családokat bombáztak le a Közel-Keleten. Arról nem szólva, hogy a gyilkolás fizikai nehézsége évezredeken át nem tartotta vissza az embereket attól, hogy öljenek. Tehát inkább onnan közelíteném meg, hogy a demokráciák fejlődésével, a felvilágosodással és a második világháború sokkjával eljutottunk – legalábbis a Nyugat eljutott – egy olyan állapotig, amelyben az emberi élet szentsége nagyon magasra jutott. Itt 1945 óta nem indítunk érdemi háborút, és társadalomfejlődés is az egyéni jogok evolúciójáról szólt. Mindezt részben az garantálta, hogy létrejött egy egyensúly a kölcsönös nukleáris fenyegetettség elrettentő ereje miatt. Tehát azért bízhattunk és részben bízhatunk ma is a háború elkerülésében, mert az állami aktorokat visszatartják a nukleáris konfliktus eszkalálódásának lehetséges következményei.

A probléma azonban az, hogy az internetes, digitális technológiák elterjedése ellentmondásos demokratizálással járt együtt. Például az ember egy laptoppal egy kisvállalkozás méretű munkát tud ma végezni az otthonában, a mesterséges intelligencia használatával már akár 50-100 ember munkáját tudja majd elvégezni, de ez egyúttal a munkaerőpiac drámai átrendeződését is indítja el. Hasonló ellentétpár, hogy média demokratizálását hozta el a közösségi média, aminek köszönhetően mindenki bele szólhat mindenféle vitába – de az is akinek nem kellene, miközben elvesztek azok a filterek, amik a közbeszéd minőségét garantálták. A mesterséges intelligencia most újabb hullámot hoz, amelynek egyik következménye az lesz, hogy nagyon kis számú, ha úgy tetszik, civil aktor is olyan hatékonyságot tud elérni, mintha több tízezres csapat állna mögötte. Gondoljunk csak bele: egy rosszindulatú csoport AI-ágensek segítségével mekkora hadsereget tud majd fönntartani rövid időn belül? Ez a fajta „demokratizálódás”, ami persze mindig együtt jár egy technológia áldásainak a terjedésével, ma nagy fenyegetés a nukleáris biztonságra. Igazából már a Szovjetunió szétesése után sem értettem, hogyan nem került ilyen-olyan csoportok kezébe elkallódott bomba, ami felrobbanthatja a világrendet. Hollywoodi filmek sorozata is készült ilyen történetekről, de azokban mindig jött is egy James Bond, aki megmenti a világot..

A megnövekedett biztonságpolitikai veszély találkozik most azokkal a társadalmakat destabilizáló  válságokkal, amikről korábban beszéltünk, és a nemzeti demokráciák nagyon nehézkesen képesek ezt kezelni. Lehet, hogy sikerül, korábban is volt erre példa, de a helyzet engem jobban emlékeztet a császárkor beállta előtt álló Rómáéra, mint a korábban megélt válságokra.

Ha jól fordítom a szavaidat: mindebből az következik, hogy a technológia úgy demokratizál, hogy ezzel megteremti a demokratikus intézményrendszer súlyos fenyegetését.

Lehet, hogy ebben a beszélgetésben még nem mondtam ezt, de máskor biztos. Ez a megnövekedett biztonságpolitikai veszély találkozik ma azokkal a társadalmakat destabilizáló válságokkal, amikről korábban beszéltünk.

De mindeközben te egy technológiába invesztáló kockázati befektető vagy. A cégek, amelyekbe pénzt tesztek, jórészt egy technológiai változás segítségével akarnak hatékonyabbá tenni bizonyos rendszereket, működéseket. Nyilván nem azt mondom most, hogy a befektetéseiddel végülis te demokratizálod majd a nukleáris fenyegetés lehetőségét, ám az érdekel: intellektuális értelemben mennyit foglalkozol azzal, milyen társadalmi hatása lesz az üzleti sikernek? 

Foglalkozunk vele, de ma nagyon nehéz belátni, hogy a legújabb technológiák milyen hatással lesznek a közös életünkre. Gondolj a dróntechnológiákra: relatíve ártatlan innovációból néhány év alatt a modern hadviselés kulcsterülete lett. Hasonló zajlik most rekordgyorsasággal az AI fejlesztések kapcsán. Mi a Day One Capitalnél korai fázisú befektetéseket teszünk technológiai alapú, innovatív cégekbe Kelet-Közép-Európában. Alighanem hasonló logikára építkezünk, mint az iparág Real Madridja és Liverpoolja, azaz a szilícium-völgyi nagyok.  Ennek az iparnak a genezisében és azóta is mindig ott van a tudás, hogy igazán sikeresek csak azok a vállalatok tudnak lenni, amelyek nagyon nagy számú embert érintő problémát oldanak meg. Ebből következik az, hogy jelentős a társadalmi hatásuk.

Tanulási szakaszban vagyok: tehát amikor a kockázati befektető megnéz egy céget, alapvetően azt vizsgálja, hogy a vállalat termékében látja-e a potenciált arra, hogy nagyon sok ember életét megváltoztassa, vagy nagyon sok ember életébe beépüljön. Ez ugyanis szükséges feltétele annak, hogy a cég elégségesen nagyra nőjön ahhoz, hogy befektető invesztíciója megtérüljön. 

Igen. A kockázati tőke megtérülése azon az alapvetésen nyugszik, hogy léteznek olyan kisebb – technológiai alapú – cégek, amelyek nagyon rövid idő alatt nagy növekedésre képesek. Ehhez globális elérést kell elérniük, azaz lehetőleg a világ minden, de legalábbis sok pontján kell a termékeiket sikerre vinniük. Egy kizárólag Magyarországon, de ott mégoly sikeres cég ebben a modellben nem elég, mert a kockázatitőke-logika úgy működik, hogy viszonylag kis tulajdonrészért nagyon nagy pénzt teszünk egy projektbe. Ebből következően csak akkor jutunk az elvárt hozamhoz, sikerhez, ha a kiválasztott cégek megötszörözik, -tízszerezik, -húszszorozzák az eredményüket. Ha nem is mindegyik, amibe fektetünk, de legalább jó néhány. A modellbe bele van kalkulálva, hogy a portfolió egy része végül nem hozza ezt a növekedést, még ha a befektetés pillanatában esélye is van rá. Amelyik viszont hozza, annál ez nem tud létrejönni jelentős társadalmi hatás nélkül. Mondom ezt anélkül, hogy ezt a társadalmi hatást minősíteném. Ez a hatás egyébként sokszor nem közvetlen: mi jellemzően olyan üzletekbe fektetünk, amelyek nem közvetlenül a lakossági felhasználóknak, hanem vállalatoknak adnak el. Ilyen projektekbe, amelyeknek a célja, a víziója ilyen nagy hatás elérése, általában vállalkozó alkatú, nagy tehetségű, különleges emberek fognak bele.

Emellett a közös vonás mellett változatos is a cégeink tevékenysége. A Turbine a rákkutatás terén próbál áttörést elérni, a Colossyan a vállalati videók gyártását forradalmasítja AI segítségével, és sorolhatnám sokáig. A dróntechnológiával foglalkozó Orqa hihetetlenül dinamikusan kezdett fejlődni az utóbbi időszakban az ukrajnai háború hatására, mert a haditechnikában felértékelődött a drónok szerepe, így mindazon cégeké is, amelyek ha nem is a hadiiparban, de dróntechnológiai megoldásokkal foglalkoznak. De bármit csinálnak is ezek a vállalkozások, a kulcs az, hogy amikor jön a dagály, a hullám, akkor hihetetlenül gyorsan, rugalmasan, eredményesen kell alkalmazkodniuk. Nagyon sokszor az a sebesség a legfontosabb, amellyel reagálnak a változásokra, fejlesztik a terméket, s önmagukat, hiszen egy startup életében a termék csak az első rész, ám utána föl kell építeniük egy skálázható üzemszerű működést, ami óriási, bonyolult  kihívást jelent. Az alapítóknak általában nincs nagyvállalati menedzsment-tapasztalatuk, így nagyon gyorsan kell ezeket a tudásokat megszerezniük vagy maguk köré építeniük.

Mi dönti el, hogy melyik cégbe tesztek pénzt? Miben hisztek?

Az teljesen egyértelmű, hogy az emberben. Ezt csináljuk már tíz-húsz éve, és olyan korai szakaszban szállunk be, amikor még nincs igazán mód üzleti adatokat elemezni. Az számít, hogy mit látunk azokban az emberekben, akik idejönnek hozzánk, és akikkel hosszú távú együttműködést tervezünk. Milyen tapasztalattal, milyen tudással, milyen meggyőződéssel jönnek, milyen tisztán beszélnek arról, amit tudnak, és amit nem tudnak. Ezután persze azonnal megnézzük, hogy az iparág, amelyben mozognak, várhatóan most és a közeljövőben milyen pályán lesz.

És aki neked ad pénzt, miért teszi? Mert a modell másik oldala, ugye, hogy befektetők forrásokat adnak neked azért, hogy hozamot csinálj nekik.

Ez egy speciális vállalkozási modell, nem lehet egy kft-hez hasonlítani. Azaz akik ránk bízzák a pénzüket, azok speciális partneri kapcsolatba  lépnek velünk. Természetesen joguk van az utolsó centig ellenőrizni, hogyan költjük el a pénzt, mit csinálunk a forrásokkal, ám a miénk a döntés arról, hogy mibe fektetünk, s azt hogyan menedzseljük, így a felelősség is a miénk abban az időszakban, amire szerződtünk. Ebből következően a technológiai újításokba, a tehetségekbe vetett hit, a kiemelt hozamvárakozások mellett fontos faktor a mi személyünk, alkalmasságunk, a belénk vetett bizalom. Ez így működik az Egyesült Államokban és Magyarországon is. Az elmúlt tíz évben szerencsére elég jó nevet sikerült szereznünk idehaza és a régióban egyaránt, és ott vagyunk abban a szűk blokkban, amely a régió jó nevű kockázati alapjait tömöríti. Egyébként sokszor dolgozunk együtt a hasonló szellemiségű befektetőkkel, ritkán fektetünk be egyedül.

A portfoliótokban van észak-macedón, horvát, román cég egyaránt, és a magyar gazdaságról, startup-szektorról szóló beszéd része, hogy a magyar startupok nem olyan versenyképesek, mint a régió más országainak cégei. Tényleg kevésbé sikeresek, tényleg kevésbé alkalmasak a plafon áttörésére?

Szoboszlai Dominik a világ legeredményesebb klubcsapatainak egyikében a legjobb formában lévő futballista, kihagyhatatlan. Ez azt jelenti, hogy a magyar futball rendben van? Vagy inkább jellemezné a magyar futballt, ha az alapjairól beszélnénk? Hogy lett-e a futballpiramis alján a terveknek megfelelően, egy erős intézményi váznak köszönhetően 500 ezer igazolt játékos? Itt már több problémát látnánk. A magyar startup-ökoszisztéma, amelybe beletartoznak a kockázatitőke-befektetők, az egyetemek, a tudásközvetítő platformok, a médiumok, s maguk a startupok is, nem kiemelkedő a régióban. Van néhány jó magyar startup, de az tény, hogy Magyarország még nem produkált unikornist, azaz legalább 1 milliárd dolláros értékelést elért céget. Összehasonlításul: a másfélmilliós Észtországban kilenc unikornis van. Ez a kis ország úgy működik, hogy kiépítette a technológiai sikert célzó ökoszisztémáját, és megismételhető módon produkálja a sikereket. Ha idehaza lenne egy zászlóshajóprojekt, annak biztosan lenne továbbgyűrűző hatása, újabb és újabb startupok is indulnának. A magyar rendszert érintő kritikám – a tágabb vállalkozói környezetre kiterjesztve – elsősorban arra vonatkozik, hogy csinálgatjuk, csinálgatjuk, de nincs igazi verseny, visszajelzés. Ami van, az egyszerűen nem elég éles.

Miért? Gazdasági szerkezet? Kultúra?

Van egy beakadásom, ami a hazai vállalkozói kultúra tökéletlen fejlődéséről szól.

Magyarországon a vállalkozás, azaz a hatalmas kockázatvállalásra és energiabefektetésre való hajlam az üzleti siker érdekében alternatív létezési formát jelent, az ország, társadalom  nem tartja az így elért sikert és az ehhez szükséges személyiségtípust különösképpen becsben. Nálunk inkább mártírrá vált vagy bukott politikusokról és költőkről, Kossuth-ról és Petőfiről van minden településen utca elnevezve. Tehetséges vesztesek a történelmi hőseink.

Tehát sikeres vállalkozóról nincsenek elnevezve utcáink.

Ennek tehát részben az az oka, hogy a vállalkozókat, azaz azokat az embereket, akik nagy kockázattal hatalmas eredményt értek el, ez társadalom időről időre a középszerűség homokjában fékezi le, vagy elirigyli és ellehetetleníti a sikereit. Tehát amikor 1867 után a budapesti polgárok, magyarok, németek, zsidók, kisebb részben görögök, szerbek, mások a kontinens leggyorsabban fejlődő vállalkozásaival föltették Budapestet Európa térképére, akkor a politikai elit a polgárok támogatásával néhány évtized alatt elirigylős törvényekkel belenyúlt ennek a kultúrának fejlődésébe. Azután ugyanígy tett a szocializmus is. Amikor a rendszerváltás után, bizonyos értelemben már a nyolcvanas években újra megjelent valamiféle vállalkozói ösztön, Magyarország elég szépen is teljesített, ám azután ezt kulturális változást is megállították. És így megy ez elitről elitre. Akinek sok pénze van, azt nem szeretjük. Ebben az országban a vállalkozót a kilencvenes években a közbeszédben  a bűnözővel is azonosították, a médiában is így jelentek meg.

Nekem nincs vallásom, de hitem van, az pedig az: egy országot, egy közösséget a vállalkozói magatartás visz előre.

Mindig ez volt a hited? Kalózrádiót is alapítottál.

Számomra ez magatartást jelent. Ugyanezt a magatartást akarom gyakorolni akkor is, amikor a társammal nonprofit kulturális vállalkozást alapítunk: noha misszió, de vállalkozói mentalitással csináljuk. A nagyapám évtizedes gyógyszeripari vezetői karrier után, fölépülve egy halálos betegségből, 1945-ben alapított egy vállalkozást, egy régi innovációján-ötletén alapult a cég: lóvizeletből akart szappant készíteni. El is kezdte, jól ment, nem ártott senkinek, jutalomból három évvel később becsukták, és egy évet Kistarcsán töltött mint osztályellenség. Számomra azok az inspiráló történetek, amikor emberek fogják, és nekiállnak valaminek, akár a józan logika ellenére, hogy valamit felépítsenek, hogy sikert érjenek el. Ez sokszor csak úgy megy, ha nem fogadod el a status quót, meg akarsz valamit változtatni, amit mások elfogadnak olyannak, amilyen. Amikor a Tilos Rádiót alapítottuk, akkor elégedetlenek voltunk azzal, hogy az intézményes kultúra és politika három év alatt nem volt képes egy médiatörvényt megszülni, ami lehetőséget adott volna arra, hogy ne három-négy, hanem harminc-negyven versenyző rádió lehessen az országban.

Most messziről indulok, bonyolult és nehezen követhető leszek, hogy ezzel is bizonyítsam, a mesterséges intelligencia nem tud helyettesíteni, ha Simó Györggyel kell interjút készíteni, hiszen az hatékonyabban tenné föl a kérdést. Tehát: ahhoz a vállalkozói kultúrához, amiről beszélsz, nem tartozik hozzá, hogy a nagy hatású vállalkozók közösségeket építenek maguk köré, embereket foglalkoztatnak, családokat tartanak el, történeteket mesélnek, valamilyen értékvilágot reprezentálnak, ideértve még a szocializmusban működtetett gyárakat is akár, ahol igenis voltak a melósnak cégéhez és szakmájához tartozó identitásai? Mert ehhez képest most olyan világról beszélsz, amiben egy laptoppal középvállalkozás szintű operációt hajt végre valaki. Hol van ebben az ember jövője? Hogyan épít kultúrát, formál identitást, norma- vagy értékkészletet ez a világ?

Ez tényleg sok kérdés egyben. Ember nincs, aki ma megmondja, hogyan alakul az ember jövője a következő évtizedekben. Vállalkozói tipus is sokféle van, de általában eddig igaz volt, hogy valóban egy közösség vezetői is. A vezetői szerep persze sokféle: nagyon nagy a szórás, könyörtelenektől, mint mondjuk  Daniel Day-Lewis figurája a Vérző olaj című filmben, éppen olyan idolokig, mint Richter Gedeon, aki a munkásaival együtt élt, s haláláig összeforrt a vállalat életével. És most jön a mesterséges intelligencia, ami nem feltétlenül a vállalkozást, hanem az ember és a vezető szerepét alakítja át a munka világában.

Lesz szerepe? Egyelőre inkább azt látjuk-halljuk, hogyan tesz fölöslegessé embereket a munka világában, hogyan növelhető a hatékonyság és csökkenthető a költség az ember technológiára cserélésével.

Ebben van egy jelentős luddita félelem az újtól. Érdemes lenne tanulmányozni, hogyan reagáltak a társadalmak az ipari forradalom elején a változásokra, az volt ugyanis ehhez fogható átalakulás.

Szerinted azonos léptékű a változás most, mint a XVIII. században?

Igen.

Nem azt lájuk, hogy messze gyorsabban söpör át mindenen a változás? Hogy még meg sem értettük az egyiket, de már érkezik a következő szint?

A tempó nagyobb, mert manapság minden gyorsabb, de a lépték hasonló. Érdemes abba belegondolni, hogy az ipari forradalom a mezőgazdaságban élők mekkora tömegét kényszerítette változásra – az tényleg az a lépték, ami közel van a mostanihoz. Vegyük példának azt, amikor az autó felváltotta a lóval való szállítást. El tudjuk képzelni, hány ember dolgozott abban az iparágban, hány embernek tűnt el a munkája, hány vállalkozás ment tönkre és kényszerült alkalmazkodásra? A történelmi példák segítenek megérteni, hogy a félelmek, a szorongások mennyiben megalapozottak, jogosak, és kiderülhet, ezek a változások nem feltétlenül járnak az emberiség kiirtásával. De térjünk vissza a munka természetéhez: a beszélgetés kedvéért tegyük fel, hogy sikerrel találnak munkát azok, akiket esetleg helyettesít majd a mesterséges intelligencia, azaz az ügyvédbojtárok például remek influenszerek lesznek…

Azt hittem, az ellenkezőjét engeded meg a beszélgetés kedvéért, hiszen így most az ideális szcenáriót mondod.

Amit mondani szeretnék, ahhoz ebből a felvetésből érdemes gondolkodni. Tehát a munka természete úgy változik meg, hogy szintén demokratizálódik, azaz mind többen lesznek górék.

Én rövidgatyás kalózrádiós bölcsészből lettem vállalatvezető, vállalkozó, de akár így, akár úgy, mindig emberek irányításával foglalkoztam. Mostantól mindenkinek lehetősége lesz irányítani emberszerű viselkedésre alkalmas gépet vagy gépeket.

Hogyha nem értjük, milyen is egy ilyen szoftverágens irányításának a felelőssége, akkor…

Itt álljunk meg. Ez az a pont ugyanis, ahol az interjú biztosan eléri azt a pontot, ahonnan olvasóink egy része nem tudja majd követni. Miközben sokan teljes természetességgel beszélnek az ágensekről és a promptírásról, mások számára már hozzáférhetetlen ez a nyelv, ami lényegében belépő szintje a mesterséges intelligenciának. Ez az egyike azoknak a társadalmi kihívásoknak, amelyekről beszélgetünk, és talán ennek megértéséhez szeretnénk közelebb kerülni azzal a hírlevél-sorozattal, amelyben a mesterséges intelligenciával beszélgetsz majd. Ám addig is folytassuk tehát onnan, hogy szerinted a legnagyobb változás, hogy az emberek utasításokat adnak ezeknek az ügynököknek, kreatúráknak. Ez miért fundamentális változás?

The post Simó György: Nemcsak a hülyeség meg az okosság keveredik felismerhetetlenül, hanem a valóság és a nem valóság is first appeared on 24.hu.

Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu