Egy közép-ázsiai szkíta néphez, az úgynevezett szakákhoz köthető kardot találtak Kazahsztánban – számolt be róla a Heritage Daily. A mintegy 2500 éves fegyverre egy sírban bukkantak rá, és hihetetlenül jó állapotban maradt fenn.
A helyi média értesülései szerint a temetkezési hely a Krisztus előtti 6–7. századból származik, vagyis a szakák korai korszakából. Ez a nép ugyanis a Krisztus előtti 9. században bukkant fel, és egészen a Krisztus utáni 5. századig élt az eurázsiai sztyeppén, valamint a Tarim-medencében.
A sírba feltehetőleg egy harcost temettek, legalábbis a kard, illetve az emellett megtalált öt nyílhegy erre utalnak.
Ezek mellett még egy vasból készült, aranyfóliába tekert fülbevalót is elföldetek az elhunyt mellé.
A szakértők szerint a kard kiváló mestermunka, két éle van, markolatát szarvak és ragadozó madarak ábrázolásaival díszítették. Hogy a sírt az évszázadok alatt nem dúlták fel, illetve a kard ennyire kitűnő állapotban őrzödött meg, kivételesen ritka esetnek számít, ezért a lelet elképesztő értéket képvisel.
A szkíták az olyan indoiráni, lovasnomád népek gyűjtőneve, amelyek az ókorban Közép-Ázsia és Kelet-Európa területén éltek. Társadalmaikról, kultúrájukról meglehetősen keveset tudunk, ezért hozzájuk kapcsolodó régészeti leletek nagy jelentőséggel bírnak. Lapunk korábban több ilyen felfedezésről is beszámolt, ezekről szóló cikkeink alább elérhetők:
- Szkíta harcos kincsekkel teli sírjára bukkantak
- Szkíta kincsekre bukkantak Csecsenföldön
- Szkíta testvérnép kincseire bukkantak a kazah sztyeppén
- Igaznak bizonyult a szkítákról szóló legenda
- Szkíta kincset találtak az orosz sztyeppén
The post Szkíta harcos fegyverére bukkantak a kazah sztyeppén first appeared on 24.hu.
Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu





