Napok óta nem tud hazatérni a Tienkung űrállomásról három kínai űrhajós, miután kapszulájuk megsérült. Az esetről a Kínai Emberes Űrügynökség (CMS) számolt be egy kínai közösségi oldalon. A Sencsou–20 legénysége tervek szerint november 5-én hagyta volna el az állomást, ám órákkal indulásuk előtt űrhajójunkan nekiütközött valami, feltehetően egy kisebb méretű űrszemét.
A baleset miatt hazatérésüket elhalasztották, az új időpont egyelőre nem ismert.
A három tajkonauta még áprilisban költöztek a Tienkung űrállomásra, ahol annak karbantartása mellett tudományos kísérleteket végeztek. Az őket leváltó Sencsou–21 háromfős legénysége október 31-én érkezett meg, így jelenleg hatan tartózkodnak a Tienkungon.
Amint a Live Science írja, az űrügynökség nem közölt részleteket arról, mennyire súlyos a kapszula sérülése, így az sem világosn, mi lesz az űrhajósok sorsa. Amennyiben apróbb károkról van szó, valószínűleg meg tudják javítani, és idővel hazatérhetnek vele, ám ha nem lehet biztonságos állapotba jutni, az űrhajót utasok nélkül küldik majd a Földre. Ebben az esetben a Sencsou–20 tajkonauitái a Sencsou–21 űrhajójával térnek haza, utóbbiak számára pedig egy másik eszközt küldenek majd.
Az űrügynökségek és űrhajósok az ehhez hasonló esetekre mindig fel vannak készülve, ugyanis az időjárás vagy egy nem várt műszaki gond bármikor meghosszabíthatja küldetésüket. A Starliner asztronautái például egy hét helyett több mint 9 hónapot töltöttek a Nemzetközi Űrállomáson űrhajójuk meghibásodása miatt.
Az emberes űrutazás több mint 60 éves történelemre tekint vissza, amely sikerekben és tragédiákban egyaránt bővelkedik. Lapunk számos cikkben foglalkozott már az űrrepülés történetével, ezek alább olvashatók el:
- Ezért nem beszél senki a második magyar űrhajósról
- Majdnem belehalt utazásába az első űrhajós nő
- A Szojuz-1 pilótája előre látta saját halálát
- Ők voltak az utolsó emberek a Holdon
- Senki nem élte túl ezt az űrküldetést
- Szekeret kellett stoppolnia az űrből érkező Gagarinnak
- Csaknem 200 halálos áldozata volt már az űrutazásoknak
- Farkas Bertalan esti mesét olvasott az űrben
The post Űrszemét találta el kínai űrhajósok kapszuláját, nem tudnak hazatérni first appeared on 24.hu.
Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu





