„Ha eljő a háború, dezertőr leszek” – írod életed első versének első sorában. Most pedig itt ülsz velem szemben, tetőtől talpig egyenruhában, a háború első hetétől kezdve katonaként. Meglepő dolog ez egy pacifistától. Mi történt?
2022. február 24-én hajnal négykor hatalmas robbanásokra ébredtünk. A feleségem kinézett az ablakon, a horizonton piros-narancssárga robbanások látszódtak, és azt mondta:
Ez már az. Elkezdődött.
Újságíróként dolgoztam, az első dolog, ami eszembe jutott: ó, a fenébe, lekéstük, már mindenki biztos megírta, csak mi nem. Bekapcsoltam a számítógépet, hogy tudósítsak. Csak miután kiraktam pár hivatalos közleményt, akkor hasított belém, hogy mi a francot csinálok? A gyerekeim a szomszéd szobában alszanak, kint robbanások, egy megszálló hadsereg masíroz a város felé. Leesett, hogy menekülnünk kell.
Volt egy úgynevezett vészcsomagunk összekészítve. De ezen kívül nem igazán készültünk fel. Például nem volt autónk, és szerencsénk volt, hogy a feleségem jó barátja megígérte hetekkel korábban, „hogyha esetleg valami történne”, akkor elvisz minket a saját autójával, mert neki nincs családja, csak egy kutyája. Szerencsénk volt, hogy az ismerős felé vezető úton a taxisofőr, aki addig az autójában aludt, és nem ébredt fel a robbanások zajára, és a dugót látva hajnal négykor tőlünk tudta meg, mi történik, nem azt mondta, hogy „fenébe az Uber-értékelésemmel, elmenekülök,” hanem ránézett a két kisfiunkra a visszapillantóban, és elvitt minket az ismerősünkig.
Miért nem voltatok felkészültebbek?
Egészen az invázió első napjáig nem hittük el, hogy ez lehetséges Európában a 21. században. Azt gondoltuk, hogy ilyenek csak a múlt századokban történtek, mint a magyaroknál, amikor a Szovjetunió megszállta Budapestet vagy később Csehszlovákiát. Nyilván iszonyatosan naivak voltunk, hogy ezt gondoltuk, miután az elmúlt években végignéztük, mit tett Oroszország Csecsenfölddel – teljesen elpusztította – vagy Grúziával. De mindig megmagyaráztuk magunknak, mi miért történt, például hogy Csecsenföld soha nem tudott rendesen elszakadni a Szovjetuniótól. Később láttuk, mi történt Grúziában, de még mindig nem hittük el, hogy ez újra megtörténhet. Most már értem, milyen buták voltunk.
Tehát elkezdtetek menekülni.
A vészhelyzet miatt valahogy mindenki nagyon közösségi szellemben viselkedett. Másképp nem is működött volna. Biztos tudod, hogy Kijevben vannak azok a gazdag sofőrök, akik úgy gondolják, a közlekedési szabályok nem vonatkoznak rájuk. De nem azon a napon. Mindenki megadta egymásnak az elsőbbséget, senki nem próbált előzgetni. Máskor, ha van egy dzsipem, mindig elsőbbségem lesz egy Volkswagennel szemben. De nem aznap. Meg is verték volna szerintem azt, aki ezt aznap megpróbálja. Egy öt–hat autóból álló konvojjal sikerült elmenekülni Kijevből.
Mitől féltél a legjobban?
The post „Sajnos, ha nem ütsz vissza, az nem azt jelenti, hogy nem lesz háború” – interjú a ma katonaként harcoló egykori pacifista ukrán íróval first appeared on 24.hu.
Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu
