Az Alkotmánybíróság idén júniusban kimondta, hogy mulasztással előidézett Alaptörvény-ellenesség áll fenn amiatt, hogy a jogalkotó nem biztosítja az azonos neműek között külföldön kötött házasságok hazai elismerését bejegyzett élettársi kapcsolatként. Az Országgyűlésnek október 31-ig kellett volna elfogadnia az ezt biztosító szabályozást, ám ennek a kötelezettségének nem tett eleget. A Háttér Társaság két ügyfele nyújtott be alkotmányjogi panaszt, mondván, sérti az Alaptörvényben védett emberi méltósághoz és a magán- és családi élet tiszteletben tartásához fűződő jogukat, hogy külföldön kötött házasságukat a magyar hatóságok nemlétezőnek tekintik, a jog szerint maximum sima élettársaknak minősülnek.
A magyar jog nem ismeri el a közöttük fennálló vagyonközösséget, valamelyikük halála esetén a másik nem törvényes örökös, ha a pár egyik tagja nem magyar állampolgár, a kedvezményes honosítási és bevándorlási szabályok sem alkalmazhatók. Magyarországon házasságot csak férfi és nő köthet. A Háttér Társaság szerint logikus és jogállami megoldásnak azt tartaná, ha a külföldön kötött házasságokat Magyarországon is házasságként ismernék el, ám
ennek politikai realitása a jelenlegi kormánytöbbség mellett igen csekély. Az viszont, hogy e házasságokat még bejegyzett élettársi kapcsolatként sem ismerik el, teljesen érthetetlen, hiszen utóbbi jogintézmény 2009 óta elérhető Magyarországon. A probléma súlyosságát a jelenlegi kormánytöbbség által választott tagokból álló Alkotmánybíróság is elismerte.
Az Alkotmánybíróság hiába írt elő jogalkotási kötelezettséget az alapjogokat sértő helyzet felszámolására, az Országgyűlés elé még tervezet sem került, továbbra is jogfosztottan élnek itthon a külföldön házasságot kötött azonos nemű párok.
A Háttér Társaság szerint a fideszes többség ezzel nem a társadalmi elvárásnak akar megfelelni: az elmúlt években jelentősen nőtt az azonos nemű párok házasságának támogatottsága, egy 2024-es reprezentatív közvélemény-kutatás szerint a magyarok 54%-a támogatná a házassági egyenlőséget, a többségnek nem lenne ellenére a házasság intézményének megnyitása sem az azonos nemű párok előtt. A Háttér jogi programját vezető Polgári Eszter szerint tovább dolgoznak azért, hogy felszámolják az azonos nemű párokat hátrányosan megkülönböztető gyakorlatot hazai és nemzetközi bíróságok segítségével, mindent megtessznek azért, hogy az Országgyűlés eleget tegyen kötelezettségének.
The post Lejárt a határidő, maradt a mulasztásos alkotmánysértés first appeared on 24.hu.
Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu





