Donald Trump amerikai elnök kegyelmet adott 77 embernek – köztük egykori személyi ügyvédjének, New York város korábbi polgármesterének, Rudy Giulianinak –, aki ellen azért indult eljárás, mert a gyanú szerint kísérletet tettek a 2020-as elnökválasztás eredményének megmásítására – derült ki az X-en Ed Martinnek, az igazságügyi minisztérium kegyelmi ügyekkel foglalkozó jogászának vasárnap éjjel közzétett bejegyzéséből.
Az indoklás szerint a pénteken kiadott, „teljes körű és feltétel nélküli” kegyelemről szóló döntés „véget vet az amerikai népet a 2020-as elnökválasztást követően érő súlyos igazságtalanságnak, és hozzájárul a nemzeti megbékélés folyamatához”.
A mostani elnöki kegyelmek – amelyek csak szövetségi bírósági ügyekre vonatkoznak – többnyire jelképesek, mivel az érintettek közül jelenleg senki sem áll szövetségi vádemelés alatt, és a döntés nem védheti meg őket a folyamatban lévő állami szintű eljárásoktól.
Rudy Giuliani, az elnök egykori ügyvédje és bizalmasa, vezető szerepet játszott a 2020-as elnökválasztás eredményének megkérdőjelezésében, amelyet Trump elveszített Joe Bidennel szemben. A választás utáni hetekben Giuliani nagy nyilvánosság előtt terjesztette azokat az álhíreket, melyek szerint Biden csalással nyert, amiért 2024-ben New Yorkban kizárták az ügyvédi kamarából.
2023-ban a szövetségi esküdtszék bűnösnek találta Rudy Giulianit rágalmazás vádjában, miután azzal vádolt meg két georgiai szavazatszámlálót, hogy megpróbálták „elcsalni” a választást Trump kárára. Az érintettek elmondták, hogy ennek hatására gyűlöletkampányok és fenyegető üzenetek célpontjaivá váltak. Az esküdtszék végül 148 millió dolláros kártérítést ítélt meg számukra. Az ítélet után Giuliani csődvédelmet kért, ám a bíróság ezt elutasította.
Egy másik ügyben Giuliani peren kívül megegyezett a Dominion Voting Systems nevű választási technológiai céggel, amelyet korábban szintén hamisan vádolt meg azzal, hogy „Biden javára manipulálta” a szavazatokat.
Jelenleg választási befolyásolás vádjával néz szembe Arizona államban, ahol az ügyészek szerint Giuliani és társai nyomást gyakoroltak a helyi választási tisztviselőkre, hogy módosítsák a 2020-as elnökválasztás eredményét Trump javára. Giuliani ártatlannak vallotta magát, az ügyet januárban tárgyalják.
Giuliani mellett kegyelmet kapott Mark Meadows, aki 2020-ban Trump kabinetfőnöke volt, valamint John Eastman és Kenneth Chesebro ügyvéd, akik Mike Pence akkori alelnöknek nyújtottak be stratégiát a 2020. január 6-i választás eredményeinek megsemmisítésére.
Kegyelmet kapott továbbá a régóta Trump jogtanácsosaként ismert Boris Epshteyn, valamint Sidney Powell ügyvéd, aki a kulcsfontosságú államokban óvást nyújtott be a választási eredmény ellen.
A kegyelem továbbá több tucat republikánus aktivistát is érint, akiket azzal vádoltak, hogy kísérletet tettek a választási eredmények megfordítására.
(MTI / The New York Times)
The post Donald Trump kegyelmet adott Rudy Giulianinak és más szövetségeseinek first appeared on 24.hu.
Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu





