Jelenleg azzal számol a minisztérium, hogy jövőre a 14. havi nyugdíjból egy heti részt fizet ki a kormány
– jelentette ki Nagy Márton egy háttérbeszélgetésen a Portfolio cikke szerint.
Ez új információ az eddigiekhez képest, mert eddig kérdéses volt az ütemezés. Amennyiben ez így valósul meg, akkor a jövő év elején 150 milliárd forintos extra kiadás terheli majd meg az állami büdzsét, ugyanis a 14. havi nyugdíj teljes éves kiadása várhatóan 600 milliárd forint körül van.
A nemzetgazdasági miniszter beszélt arról is, hogy a tervezettnél rosszabb makrogazdasági pálya (alacsonyabb GDP-növekedés és magasabb infláció), valamint az új gazdaságpolitikai intézkedések miatt a kormány 5%-ra emeli az idei és jövő évi hiánycélt is. Ennek nyomán három éven át keresztül (2024-2025-2026) stagnálhat a GDP-arányos hiány, de az államadósság is (73,5%). Kiemelte: ebben a makrogazdasági helyzetben és új gazdaságpolitikai lépések mellett
nem tudunk hiányt csökkenteni, de nem is emeljük a hiánycélt. A költségvetés stabilitását így garantáljuk.
A Portfolio érdeklődésére a miniszter azt is részletezte, hogy az idén már 4774 milliárd forintra megemelt éves pénzforgalmi hiányterv 5055 milliárd forintra emelkedik tovább, és a 2026-os eredeti 4218 milliárd forintos pénzforgalmi hiányterv 5445 milliárd forintra emelkedik. Nagy Márton ezen a ponton arról is beszélt, hogy a többlet finanszírozás biztosítása érdekében várhatóan devizakötvény-kibocsátsára lesz szükség még a jövő év elején.
Majd ismertette a miniszter azt is, hogy a hiánycél emelése mellett a minisztérium javaslata két új intézkedést is tartalmaz a megemelt 2026-os deficitcél tartása érdekében, ezek hatása összesen közel 400 milliárd forint lesz: 192 milliárd forintos általános tartalék zárolása, és a banki extraprofitadó emelése, ami plusz 185 milliárd forintot jelenthet.
Utóbbival kapcsolatban azt mondta,
sajnos a kisebb gazdasági növekedés miatt a költségvetési stabilitást csak úgy tudom megvédeni, hogy a bankok többet fizetnek.
The post 14. havi nyugdíj: Nagy Márton elárulta, mennyit fizet ki belőle a kormány jövőre first appeared on 24.hu.
Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu





