Nem is olyan ártalmas a kávé a szívnek, mint eddig hittük

Egy friss tanulmány szerint a közhiedelemmel ellentétben a koffein akár jó hatással is lehet szívünk működésére és csökkentheti a pitvarfibrilláció kialakulásának esélyét – számol be a The Guardian. A pitvarfiblliráció egy olyan szívritmuszavar, amelynek hátterében az áll, hogy a szív felső üregei, a pitvarok kaotikusan és szabálytalanul vernek, ami rendszertelenül gyors és nem szinkronizált szívverést eredményez. A betegségnek akár olyan súlyos következményei is lehetnek, mint a sztrók vagy a szívelégtelenség kialakulása.

Egy amerikai kutatásban hat hónapon keresztül 200 páciens betegségének alakulását követték végig, akiknél korábban pitvarfibrillikációt vagy ún. pitvarremegést állapítottak meg. A vizsgálat során a résztvevők 47 %-a kávé fogyasztó volt, míg 64 %-a nem. Az eredmények azt mutatták, hogy a kávé napi szintű fogyasztása közel 40 százalékkal csökkentette a betegség kiújulásának kockázatát.

Emellett a kávéfogyasztóknál 17 % százalékkal mérséklődött a betegség kiújulásának esélye, valamint esetükben kitolódott a szabálytalan szívverés visszatérésének időpontja.

Azonban lényeges, hogy a kutató nem vették figyelembe a résztvevők testmozgással és étkezéssel kapcsolatos szokásait, amely szempontok szintén hozzájárulhattak a szívritmuszavar kialakulásához.

The post Nem is olyan ártalmas a kávé a szívnek, mint eddig hittük first appeared on 24.hu.

Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu

Share on FacebookShare on Google+Tweet about this on TwitterShare on LinkedInPin on Pinterest