Lucifer-méh: ördögi új rovarfajt fedeztek fel

Különös, új méhfajra bukkantak Ausztráliában, amelynek példányain apró, szarvszerű képződmények találhatók. Amint a fajt leíró tanulmányból kiderül, az állat a Megachile (Hackeriapis) lucifer nevet kapta, ezzel ördögi megjelenésére utalva.

A Pensoft Publishers közleménye szerint az Ausztrália nyugati részén talált rovar őshonos az országban, ami jól mutatja, hogy mennyire keveset tudunk még beporzóiról. A Megachile (Hackeriapis) lucifer egyedeit egy súlyosan veszélyeztetett vadvirág vizsgálata közben fedezték fel, amely kizárólag egy apró vidéken található meg. Ez alapján a szakértők azt feltételezik, hogy a méhfaj elterjedése is hasonlóan korlátozott lehet, ami kiszolgáltatottá teszi a klímaváltozásból, valamint élőhelyének megzavarásából adódó veszélyekkel szemben.

A szóban forgó területen ráadásul bányászat is zajlik, ami kifejezetten nagy fenyegetést jelenthet a vadvirágokra, és ezzel együtt a rájuk támaszkodó beporzókra nézve is.

Sok bányásztársaság fel sem méri a területeiken élő méhpopulációkat, így sok faj létezése kerülheti el a figyelmünket, amelyek ráadásul ki is halhatnak, mielőtt leírhatnánk őket

– mondta Dr. Kit Prendergast, a Megachile (Hackeriapis) lucifer felfedezője.té

A méhfaj megtalálása jól mutatja, hogy milyen keveset tudunk máig a Föld rovarvilágáról. Évről évre számos új fajt írnak le a kutatók, ezekről az eredményekről pedig lapunk is rendszeresen beszámol. Néhány korábbi cikkünk a mában alább elérhető:

The post Lucifer-méh: ördögi új rovarfajt fedeztek fel first appeared on 24.hu.

Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu

Share on FacebookShare on Google+Tweet about this on TwitterShare on LinkedInPin on Pinterest