Kiderült, mi öli meg telefonunk aksiját

Negyven telefonon végzett kutatással mérte fel egy youtuber, hogy milyen töltési szokások hogyan hatnak telefonunk akkumulátorára és miként őrizhetjük meg azok épségét a legtovább.

A Mobilarena szemléjéből kiderül, hogy a HTX Studio nevű Youtube-csatorna alkotója két széles körben elterjedt vélekedést akart megvizsgálni. Az egyik szerint a gyorstöltés miatt hamarabb mennek tönkre az akkumulátorok, a másik pedig úgy tartja, hogy később használódik el az aksi, ha telefonunkat nem hagyjuk teljesen feltölteni és lemerülni, hanem 30–80 százalék között tartjuk töltöttségét.

Az eredmények arra mutatnak, hogy utóbbi állítás megállja a helyét, az előbbi viszont nem. Vagyis a gyorstöltés nem öli meg hamarabb az akkumulátort, a töltöttség 30–80 százalék között tartásával viszont valóban megnövelhető élettartama.

A kísérlet arra is rámutatott, hogy miért fontos megőriznünk az aksi épségét, ameddig csak lehet. Szemléltette ugyanis, hogy az akkumulátorok elhasználtságával együtt észrevehetően csökken, hogy meddig bírja telefonunk egy töltéssel. Egy közel 90 százalékos akkumulátorépségű iPhone 12 például 4 óra intenzív használat után 41 százalékosra merült, egy 81 százalékos 26 százalékra, egy 77 százalékos pedig már ki sem bírta a 4 órát, 3 óra 52 perc alatt teljesen lemerült.

További érdekes megfigyelés, hogy az iPhone-ok akkumulátorai minden esetben gyorsabban használódtak el, mint az androidos Vivo iQOO 7 készülékeké, erre a jelenségre azonban a youtuber nem talált magyarázatot.

További cikkeink az akkumulátorok épségének megőrzésével kapcsolatban alább olvashatók:

The post Kiderült, mi öli meg telefonunk aksiját first appeared on 24.hu.

Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu

Share on FacebookShare on Google+Tweet about this on TwitterShare on LinkedInPin on Pinterest