Érzékeny haditechnikai eszközök tűntek el a Sárkányok Kabul felett forgatásáról tavaly ősszel

A Magyar Honvédség két érzékeny haditechnikai eszköze is eltűnt a Sárkányok Kabul felett forgatásáról egy évvel ezelőtt. Az eltűnt tárgyak hollétére azóta sem derült fény, a rendőrség pedig azóta is lopás miatt nyomoz – értesült a Telex. A lap megkeresésére a Veszprém Vármegyei Rendőr-főkapitányság megerősítette a katonai eszközök eltűnését, amivel kapcsolatban a Tapolcai Rendőrkapitányság lopás miatt folytat nyomozást. Az eljárásra tekintettel több információt nem árultak el, többek közt azt sem, pontosan milyen eszközökről van szó.

A lap a Honvédelmi Minisztériumot és a Magyar Honvédséget irányító Honvéd Vezérkart is felkereste információszerzés céljából, ám nem jártak sikerrel – ahogy a film producerénél, Lajos Tamásnál sem.

Az akciófilm azt a Sámán Pajzs névre keresztelt mentőakciót dolgozza fel, ahol a NATO-erők Afganisztánból való kivonásakor a Magyar Honvédség 540 embert menekített ki az országból. A film költségvetése – amit túlnyomórészt közpénzből és állami támogatásból finanszíroznak – megközelíti az 5,8 milliárd forintot. A Honvédelmi Minisztérium és Magyar Honvédség szakmai közreműködésével készült produkciót a kormány egyedi kormányhatározattal 1,067 milliárd, a Nemzeti Filmintézet (NFI) Filmszakmai Döntőbizottsága 1,7 milliárd, az MTVA pedig 1,3 milliárd forinttal támogatta. A forgatáshoz több katonai eszközt és helyszínt is igénybe vettek: az egyik többek közt a honvédség újdörögdi bázisa volt, ahonnan az említett haditechnikai eszközök is eltűntek.

The post Érzékeny haditechnikai eszközök tűntek el a Sárkányok Kabul felett forgatásáról tavaly ősszel first appeared on 24.hu.

Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu

Share on FacebookShare on Google+Tweet about this on TwitterShare on LinkedInPin on Pinterest