Szőlő utcai javítóintézet: több mint 100 millió forintot kereshettek a lányok futtatásával a gyanúsítottak, pénzmosással is gyanúsítják a volt igazgatót

Pénzmosással is gyanúsítja a nyomozó ügyészség a Szőlő utcai javítóintézet volt igazgatóját, írja közleményében a Központi Nyomozó Főügyészség.

Mint fogalmaznak, az újabb megalapozott gyanú lényege szerint a Budapesti Javítóintézet korábbi vezetője az emberkereskedelem és kényszermunka bűntettének elkövetése során a társával – a sértettek korábbi hátrányos szociális helyzetét és a közöttük lévő befolyási viszonyt kihasználva, magas szintű anyagi biztonságot és egzisztenciát ígérve – három nehéz sorsú személyt prostitúciós tevékenység folytatására, majd az így megszerzett bevételük átadására bírta rá.

A gyanúsítottak az így megszerzett legalább 108.600.000 forint eredetét – annak érdekében, hogy bűncselekményből származó pénzből vásárolt vagyontárgyakat ne lehessen a javítóintézet volt vezetőjéhez kötni – oly módon leplezték, hogy összesen legalább 49.348.000 forintot két budapesti ingatlan és két nagyértékű gépkocsi vételárába fektették. Ezen vagyontárgyak tulajdonosa névleg a volt igazgató társa lett, akit egyébként Budapest Főváros Kormányhivatala 2014. év vége és 2015. év vége között szociálisan rászorultként tartott nyilván.

A KNYF szerint a fennmaradó összegeket a gyanúsítottak a mindennapi szükségleteikre fordították, továbbá a volt igazgató több mint 59.290.000 forintot a lakásán és a javítóintézeti irodájának páncélszekrényében készpénzben, valamint több bankszámlán tartott.

A közleményben kitérnek rá, a gyanúsított ezekből az összegekből újabb ingatlan vásárlását tervezte oly módon, hogy – a pénz bűnös eredetének leplezése céljából, illetve hogy azt ne lehessen hozzá kötni – az ingatlan tulajdonosa névleg szintén a társa lett volna. Az ingatlant azért nem tudta végül megvásárolni, mert a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda nyomozói őt és társát elfogták, őrizetbe vették, a bíróság pedig elrendelte letartóztatásukat.

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda Vagyon-visszaszerzési Hivatala a készpénzt, a bankszámlákon lévő pénzeket és a gépkocsikat lefoglalta, illetve gondoskodott az ingatlanok zár alá vételéről. A fentiek miatt a gyanúsított – az eddig közölt emberkereskedelem és kényszermunka bűntettén, folytatólagosan elkövetett különösen nagy vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntettén és többrendbeli hamis magánokirat felhasználásának vétségén túl – megalapozottan gyanúsítható jelentős értékre üzletszerűen elkövetett pénzmosás bűntettével és pénzmosás vétségével

– jelezték.

Az ügynek eddig két gyanúsítottja van, a javítóintézet korábbi vezetője és élettársa, akiknek a letartóztatását – ügyészi indítványra – a nyomozási bíró legutóbb 2025. november 29-ig hosszabbította meg.

Nemrég arról is írtunk, hogy Juhász Péter Pál hozzáférhetett az ügyészségi panaszládához, amelybe az intézeti gyerekek panaszait várták.

The post Szőlő utcai javítóintézet: több mint 100 millió forintot kereshettek a lányok futtatásával a gyanúsítottak, pénzmosással is gyanúsítják a volt igazgatót first appeared on 24.hu.

Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu

Share on FacebookShare on Google+Tweet about this on TwitterShare on LinkedInPin on Pinterest