Az elsőfokú ítélethez képest csökkentett időtartamú, négy év és hat hónap börtönbüntetést kapott jogerősen az a zalai férfi, aki magát Jézus inkarnációjaként beállítva milliókat csalt ki követőitől – tájékoztatta a Zalaegerszegi Törvényszék kedden az MTI-t.
Vándor Virág felidézte, hogy a jelenleg 72 éves, magát gyógyítónak és lelket mentőnek feltüntető férfi évtizedeken keresztül spirituális, energiával gyógyító mesternek adta ki magát, betegeit, tanítványait csoportos foglalkozásokon és egyénileg is fogadta.
Tanításai során a feltétel nélküli szeretetről, Istenről, a Megváltóról, a földi hívságok levetkőzéséről, az anyagi javak megvetéséről, a testi és lelki megtisztulásról, a szerénységről, az odaadásról és a mások iránti önzetlen áldozatról, a testiséget jelentő vágyak távol tartásáról beszélt, és úgy állította be magát, mint aki nem ért a pénzügyekhez.
A személye köré csoportosuló – jellemzően gyógyításra, lelki útmutatásra vágyó – emberekkel országszerte különböző helyszíneken találkozott, így például Zalaegerszegen, Böhönyén, Nagykanizsán, Pécsen és Budapesten is. A férfi magát Jézus inkarnációjának tüntette fel, látogatói bizalmába férkőzött, érzelmi függőséget teremtett velük, majd tanításaival befolyásolni kezdte életvitelüket, pár- és pályaválasztásukat, továbbá pénzügyi döntéseiket.
Követőit – nemes és önzetlen indokokra hivatkozva – arra buzdította, hogy az általa megjelölt jótékony vagy a saját életét előbbre vivő célokra különböző összegeket adjanak, a pénzt azonban saját luxuséletvitelének finanszírozására fordította. Előfordult, hogy a férfi ház vásárlásra, gyermekek táboroztatására, rászorulók támogatására kért és kapott különböző pénzösszegeket.
A sértettek egy része végig hitt a vádlott küldetésében, többen viszont megkérdőjelezték tevékenységét, de nem tudtak kitörni a befolyása alól, mert a férfi azzal fenyegette meg őket, hogy
aki elárulja őt, az megbetegszik.
Az ügyben a Zalaegerszegi Járásbíróságon 2023 márciusában kezdődött per előkészítő ülésén a vádlott személyesen megjelent, de a bűnösségét nem ismerte el és nem kívánt vallomást tenni. A tanúk személyiségi jogainak védelme érdekében, ügyészi indítványra, erkölcsi okokból zárt tárgyalást rendelt el a bíróság.
A járásbíróság 2024. október 30-án hozott ítéletében a vádlottat összesen 23 rendbeli cselekményben mondta ki bűnösnek. Ötrendbeli, többféleképpen minősülő, üzletszerűen elkövetett csalás bűntette, 17 rendbeli – ebből 11 esetben folytatólagosan – üzletszerűen elkövetett, szabálysértési értékhatárt meg nem haladó csalás vétsége, valamint garázdaság vétsége miatt hat év börtönbüntetésre ítélte a férfit.
A közügyek gyakorlásától is eltiltotta hat évre, továbbá kötelezte 300 ezer forint pénzbüntetés és a sértettek számára közel 19 millió forint kamatos kártérítés megfizetésére. Az ezt meghaladó kártérítési kérelmeket további perekben követelhetik az érintettek.
A bíróság a bűnösség kiszabásánál figyelembe vette, hogy a 23 rendbeli cselekmény büntetési tétele kettőtől tizenkét évig terjedő szabadságvesztés, amelynek középmértéke hét év. Enyhítő körülményként értékelte a vádlott büntetlen előéletét, a jelentős időmúlást, kisebb súlyban a kár megtérülését – ami nem közvetlenül a vádlott révén történt –, súlyosítóként többek között a folytatólagos elkövetést, a hosszú éveken át tartó csalárd magatartást és a gátlástalan elkövetési módot, hogy mások jóindulatát, segítő szándékát kihasználva követte el a tetteit.
Az ítéletet az ügyész tudomásul vette, de a vádlott és védője a tényállás téves megállapítása miatt teljes körű felmentésért jelentett be fellebbezést.
A Zalaegerszegi Törvényszék másodfokon eljáró tanácsa kedden az időmúlásra, a vádlott magas életkorára és büntetlen előéletére tekintettel az elsőfokon kiszabott hat év börtönbüntetést négy év hat hónapra enyhítette, egyebekben azonban helyben hagyta az elsőfokú bíróság ítéletét.
The post Enyhítettek a luxusban élő zalai ál-Jézus büntetésén first appeared on 24.hu.
Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu





