Pénteken Budapest belvárosában tüntetnek az ételfutárok, hogy jobb munkakörülményeket és magasabb béreket követeljenek maguknak. A Futárok Ligája által szervezett eseményre biciklis, motoros, rolleres és autós ételfutárokat várnak. A Futárok Ligája szakszervezet az elmúlt hónapokban többször egyeztetett a Magyarországon jelen lévő két legnagyobb platformcég, a Wolt és a Foodora képviselőivel, de ezek a tárgyalások nem hoztak valódi változást a futárok munkakörülményeiben.
A Futárok Ligája az általa megfogalmazott tizenegy pontban vár változást. A pontok nagy része megélhetési problémákra reflektál, de tematizálva van a futárok alkalmazásának átláthatósága, illetve a cégek és a szakszervezetek közötti párbeszéd fontossága is.
Az esemény péntek délután 13:30-tól 18:00-ig tart. A felvonulás a Kálvin térről indul, majd a Foodora-székház és a Wolt-iroda meglátogatása után a Hősök terén fejeződik be.
A Wolt és a Foodora a platformgazdaság részét képezik. A platformcégek hivatalosan csak összekötő szerepet töltenek be a futárok, az éttermek és a vevők között. A futárok évek óta tematizálják, hogy bár többségük egyéni vállalkozóként hivatalosan „partnerként” szerződik a céggel, valójában alárendelt szerepben van a vállalattal szemben. Mivel viszont hivatalosan nem a cég munkavállalói, sokkal kevesebb joggal és juttatással rendelkeznek, például nincs fizetett betegszabadságuk és saját maguknak kell gondoskodniuk a munkaeszközökről.
A platformgazdaság munkakörülményeit várhatóan nagyban befolyásolja majd az Európai Unió 2024-ben létrehozott irányelve a „platformalapú munkavégzés munkafeltételeinek javításáról”, mely lehetővé teszi, hogy a dolgozók bejelentett munkavállalóként dolgozzanak.
Az irányelv magyarországi jogrendbe való átültetésről egyelőre nincs információ.
The post Újra tüntetnek a futárok first appeared on 24.hu.
Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu





