Orbán elárulta, mikor érkezik a 14. havi nyugdíj első összege

Orbán Viktor csütörtök reggeli Facebook-videójában megosztotta a részleteket arról, hogyan is néz majd ki a gyakorlatban a 14. havi nyugdíj bevezetése. A miniszterelnök közlése szerint

jövő februárban minden nyugdíjas megkapja majd a rendes nyugdíját, a 13. havi nyugdíjat és a 14. havi nyugdíj egy heti összegét, vagyis egynegyedét.

Orbán hozzátette: „egy évvel később a következőt és így tovább”.

A miniszterelnök október végén jelentette be, hogy eldöntötték, lesz 14. havi nyugdíj, miután Lázár János miniszter már október 15-én lengette be, hogy a kormány a 14. havi nyugdíjat szeretne, és „kőkeményen azon vannak, hogy legyen is”. Másnap már Orbán is a 14. havi nyugdíj bevezetéséről beszélt, mondván, gőzerővel dolgoznak rajta.

Czomba Sándor foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkár hétfőn a parlamentben pedig még arról beszélt, hogy szerinte 2–4 év alatt lehetne bevezetni a 14. havi nyugdíjat, de ehhez „gazdasági erő is kell, ami megfogalmazása alapján összefüggésben van a békével”.

A GKI szerint egyébként súlyos kihívás lenne a 14. havi nyugdíj kifizetése, és az NGM is elismerte, hogy annak nem lesz járulékfedezete. Farkas András nyugdíjszakértő nem vetné el a kormány ötletét, viszont szerinte nem a klasszikus értelemben vett 14. havi nyugdíj lenne a jó megoldás, hanem annak korrigált verziója, amely a kisnyugdíjasoknak jobban kedvezhet.

A Fidesz amúgy már 2006-ban (ellenzékből) kampányolt a 14. havi nyugdíj mellett, de azóta sem valósította meg ezt a tervét. Idén februárban pedig írtunk róla, hogy a kormányzati választás előtti osztogatás akár 14. havi nyugdíjat is hozhat.

Kapcsolódó
Januártól, a gazdaság teljesítményétől függően jön a 14. havi nyugdíj, de sok még a kérdőjel

Mutatjuk, mit lehet tudni a 14. havi nyugdíj bevezetésének részleteiről.

The post Orbán elárulta, mikor érkezik a 14. havi nyugdíj első összege first appeared on 24.hu.

Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu

Share on FacebookShare on Google+Tweet about this on TwitterShare on LinkedInPin on Pinterest