Súlyosan veszélyeztetett orrszarvú született Kenyában

Súlyosan veszélyeztetett kelet-afrikai keskenyszájú orrszarvú (Diceros bicornis michaeli) született Kenyában – számolt be róla az ABC News. A vadvédelmi szakemberek óriási győzelemként értékelik a borjú világra jöttét, az állat ugyanis korábban szinte teljesen eltűnt a régióból.

Az újszülött példányról először lábnyomok árulkodtak, hónapokkal ezek felfedezése után pedig vadkamera bizonyította be létezését. Felvételén egy anyaállat látható körülbelül 6 hónapos kicsinyével Kenya dél-keleti részén.

A vadőrök úgy gondolják, a fiatal állat egészséges, ám megóvása így is nagy feladat, hiszen természetes és emberalkotta veszélyforrások sokasága fenyegeti a vadonban.

A kelet-afrikai keskenyszájú orrszarvú egykor elterjedt volt a térségben, az 1970-es években az orvvadászat azonban kihalás szélére sodorta. A védelmi intézkedéseknek köszönhetően állománya ma már növekszik, ám még mindig fontos eseménynek számít minden borjú születése, főleg a kritikusabb régiókban.

Ezek közé tartozik Kenya dél-keleti vidéke is, ahonnan korábban úgy vélték, teljesen eltűnt már az alfaj. Csak az 1990-es években fedeztek fel egy rejtőzködő populációt, amely hosszú éveken át elkerülte az embereket. A vulkanikus, sűrű növényzettel borított térségben máig gondot okoz az orrszarvúak megfigyelése és felmérése, így csak pontatlan becslések léteznek arról, hány egyed élhet ott.

Legútobb 2023-ban jött világra bizonyítottan kelet-afrikai keskenyszájú orrszarvú, azonban nem a vadonban, hanem egy angliai állatkertben. Az a példány mára elérte a felnőttkort, hamarosan el is hagyja anyját.

The post Súlyosan veszélyeztetett orrszarvú született Kenyában first appeared on 24.hu.

Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu

Share on FacebookShare on Google+Tweet about this on TwitterShare on LinkedInPin on Pinterest