Percekkel a kivégzése előtt tudta meg az elítélt, hogy kegyelmet kapott

Percekkel a kivégzése előtt tudta meg egy amerikai elítélt, hogy kegyelmet kapott – írja a Mirror. A 46 éves Tremane Woodot néhány órával később eszméletlenül találták meg a cellájában.

Kevin Stitt oklahomai kormányzó a halálos ítéletét életfogytiglanra módosította. Wood a büntetés enyhítése után találkozott ügyvédjeivel, ekkor még stabilnak tűnt, de később dehidratáció és stressz miatt orvosi ellátásra szorult. Állapota azóta stabil. A férfi egyedül volt a cellájában, amikor hirtelen elvesztette az eszméletét, elmondása szerint az eset előtt egy napig nem evett.

Helyi idő szerint november 13-án reggel Wood már az ítélet végrehajtására szolgáló kamra mellett lévő fogdában várt, amikor értesült a kegyelemről.

A döntés azt követően született meg, hogy a férfi áldozatának családja is támogatta azt.

Woodot 2002-ben egy sikertelen rablás során elkövetett gyilkosság miatt ítélték el. A férfi a 19 éves Ronnie Wipfet szúrta halálra, ám ő mindvégig kitartott amellett, hogy a valódi gyilkos testvére volt, aki később életfogytiglani börtönbüntetését töltve meghalt.

A republikánus Stitt az elmúlt mintegy hét évben csupán másodjára adott kegyelmet, a kormányzó szerint az új büntetés tükrözi azt, amelyet Wood testvére kapott. A rendelet egyértelművé teszi, hogy a férfi nem jogosult büntetéscsökkentésre, feltételes szabadlábra helyezésre vagy kegyelemre.

Az ítélet módosítása mellett több republikánus törvényhozó is lobbizott, és a múlt héten az oklahomai kegyelmi és feltételes szabadlábra helyezési bizottsága szűk többséggel, 3–2 arányú szavazással kegyelmet ajánlott. George Burnett, az ügy egyik eredeti ügyésze szerint a bizottságnak nem lett volna beleszólása a több mint 20 éves ügyben, és kitartott amellett, hogy a bizonyítékok alapján Wood volt az elkövető.

A férfi ügyvédei szerint eredeti, az állam által kirendelt jogi képviselője ivott és alig végezte el a munkáját. Az ügyészség szerint Wood erőszakos bandatag volt, aki a börtönben is folytatta bűnözői tevékenységét, többek között kábítószerrel kereskedett.

The post Percekkel a kivégzése előtt tudta meg az elítélt, hogy kegyelmet kapott first appeared on 24.hu.

Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu

Share on FacebookShare on Google+Tweet about this on TwitterShare on LinkedInPin on Pinterest