Életét vesztette egy 12 éves diáklány Mahárástra államban, miután tanára állítólag száz felülésre kényszerítette késés miatt – írja a Mirror. A tanulónak a beszámolók szerint a büntetés alatt is viselnie kellett a táskáját. Az eset november 8-án történt, a büntetésben más későn érkező gyerekek is részt vettek.
A felülések következtében a lány súlyos hátfájást tapasztalt, állapota pedig otthon tovább romlott, apja arról számolt be, hogy sírt, és nem tudta mozgatni a hátát. Később kórházba került, majd nem sokkal később életét vesztette.
A család szerint közvetlenül a büntetés állt az eset hátterében, a helyi közösség szigorú fellépést követel. Mína Pátil aktivista kiemelte: nem fegyelmezés, hanem kegyetlenkedés történt. „A gyermekeinket tanulni küldjük az iskolába, nem szenvedni” – mondta.
A Mahárástra Navnirman Széná regionális párt bejelentette, hogy az iskola addig zárva marad, amíg büntetőeljárás nem indul. „Igazságot kell szolgáltatni, és a felelősöknek felelnie kell a törvény előtt” – mondta Rádzses Kadam szóvivő.
The post Meghalt az indiai diáklány, miután büntetésből kellett felüléseznie first appeared on 24.hu.
Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu





