Szép csendben elfoglalták Brüsszelt

Orbán Viktor miniszterelnök mintha elfelejtett volna beszámolni róla, hogy csütörtökön elfoglalták Brüsszelt. Egészen szokatlan és a hagyományos pártokat felborzoló dolog történt ugyanis az Európai Parlamentben, amelynek hosszú távon is jelentős hatása lehet.

A héten úgynevezett mini plenáris ülés volt az Európai Parlamentben. Azokat az üléseket hívják így, amelyek plenáris ülések ugyan, de a képviselők nem utaznak át emiatt Brüsszelből Strasbourgba. Évente tizenkétszer kötelező átmenniük, ilyenkor az egész Európai Parlamentet – iratokat, dobozokat, munkatársakat – felpakolják az épület alatt megálló vonatra, majd ez a szerelvény beáll a strasbourgi épület alá, ahol néhány napra kipakolnak mindent, utána pedig vissza az egész. Most nem ez történt, amit onnan lehet tudni, hogy nem a tévéből ismert kék ülésteremben szavaztak, hanem a brüsszeli barnás színűben.

De miről is szavaztak?

Az új bizottság egyik legnagyobb kihívása, hogy mit lehet kezdeni Európa versenyképességével. Erről elég régóta zajlik a vita, több korábbi miniszterelnök (köztük két olasz, a versenyképesség híres mesterei) adott ki tanulmányokat és jelentéseket arról, mivel lehetne javítani a gazdasági teljesítményt a kontinensen. Ezek visszatérő eleme volt, hogy csökkenteni kell a túlszabályozást. Ez volt a lényegi vita akkor is, amikor Budapesten találkoztak az uniós vezetők a magyar soros elnökség informális csúcstalálkozóján (azért informális, mert nem hoznak döntéseket), hogy megegyezzenek a budapesti memorandumban.

Ursula von der Leyen sokáig ígért egy olyan átfogó törvénycsomagot, amellyel a cégek érdekében elkezdik visszavágni a túlburjánzott uniós szabályozásokat, hogy azok ne az uniós jelentéstételre pazarolják a pénzügyi és humán erőforrásaikat. Ennek az első eleme lett az úgynevezett „első nagy omnibusz törvénycsomag”, amelynek a neve nem arra utal, hogy ló vontatná, hanem arra, hogy mindent belepakoltak.

Dursun Aydemir / Anadolu / Getty Images Ursula von der Leyen az Európai Parlament plenáris ülésén 2025. november 12-én.

A törvénycsomag (több kisebb mellett) két nagy szabályozási kötelezettséget vág vissza, de azokat alaposan:

The post Szép csendben elfoglalták Brüsszelt first appeared on 24.hu.

Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu

Share on FacebookShare on Google+Tweet about this on TwitterShare on LinkedInPin on Pinterest